Sport

Elvesztegetett pontok

A Fehérvár Futsal Balogh 2000 csapata Vácott szerette volna folytatni jó szereplését, ám a korán vezetést szerző, és végig bekkelő hazaiakkal szemben csak egy pontot tudtak szerezni.

Megkezdte a fehérvári gárda a rangadókkal övezett sorozatát, melynek első állomása a Váci Futsal SE elleni vendégjáték volt. Nem mondhatni, hogy ideálisan kezdődött volna fehérvári szemszögből a találkozó, hiszen a váciak már az 1. percben bevették egy kontratámadás végén Hirt Gergely góljával Reveland Zoltán kapuját. És még nem volt vége a rémálomnak, mivel négy perc múlva Styevkó Gábor növelni tudta előnyüket. A 11. perc hozta meg a Fehérvár szépítését, Molnár Csaba révén. Bármennyire is igyekeztek Beszédes Sándor tanítványai, mégis a hazaiak lőtték az újabb találatot, és 3-1-es vezetéssel mehettek pihenőre. Igazság szerint végig uralta a mérkőzést a Fehérvár Futsal együttese, de a váci kapus ragyogó napot fogott ki, és rettentően nehéz volt feltörni a védelmüket. Ez aztán a 27. percben Gulyás-Kovács Gézának sikerült, aki egy szélről érkező beadást továbbított becsúszva a hálóba, egy védő, és Bohony Bálint kapus között. „Sajnos egy kicsit bealudtunk a kezdésnél. Egyértelmű volt, hogy letámadást játszunk, a Vác, pedig a kontrákra épít. A letámadásnál elcsúsztunk, míg a hazaiak egy kis szerencsével érvényesíteni tudták a taktikájukat. Úgy mentünk ki a szünet után, hogy ezt a meccset meg kell nyernünk, de a rendkívül zártan, többször négy emberrel a kapujukban védekező ellenfél ezt megakadályozta. Lényegében már helyzete se volt a Vácnak, mi ugyan folyamatosan nyomás alatt tartottuk őket, gólt nem kaptunk, de két gólnál többet nem tudtunk elérni.” – tudtuk meg, az ezen a mérkőzésen a fehérvári színekben először pályára lépő játékostól.

A Fehérvár Futsal Balogh 2000 a jövő héten hétfőn 19.20.-kor fogadja a tabellán közvetlenül előtte – a második helyen – álló Külker SC csapatát a Videoton Oktatási Központban.

Jegyzőkönyv:

Váci Futsal SE – Fehérvár Futsal Balogh 2000 3-3 (3-1)

Vác

Vezette: Rózsa (Herbály, Szűcs L.)

Váci Futsal SE: Bohony – Hirt 1, Vén, Hiebsch, Besenyei 1. Csere: Burzi, Murár, Styevkó 1, Englóner, Rácz, Kiss M., Rottek. Vezetőedző: Herédi Attila

Fehérvár Futsal Balogh 2000: Reveland – Béres Z., Somogyi Sz., Tornyai, Molnár Cs. 1 Cs: Hegedűs (kapus), Kéri 1, Mudra, Gulyás-Kovács 1, Végvári. Vezetőedző: Beszédes Sándor

Kiállítva: Murár (31. perc)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik