Sport

Lajkó Csaba Székesfehérvár polgármesterénél járt

Lajkó Csaba ultramaraton futó, 2012-ben immár másodszor teljesített a Spartathlon elnevezésű görögországi ultramaratoni futóverseny 245,3 kilométeres távját.

Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András irodájában fogadta Lajkó Csaba ultra-maratonfutót, aki 2012-ben másodszor is teljesítette a Spartathlont. Az Athén és Spárta közötti, 245 kilométeres ultra-futóversenyen, ahol az indulók a távot egyben teljesítik, mintegy másfél nap alatt, futva, 34 ország 350 futója rajtolt. A verseny nem mindennapi kihívás, az ultrafutók körében három évtizede népszerű eseményen tavaly 17 magyar állt rajthoz és közülük a második legjobb, 31:47:31 órás idővel a fehérvári Lajkó Csaba lett, aki így a 15. helyen végzett.

„Az Athén-Spárta közötti táv teljesítése nemcsak fizikai, hanem szellemi erőnlétet is kíván. A fizikai felkészülés, az edzés kitölti az életem egy részét. Közel tíz éve, miután egy fogyókúrát követően megszabadultam a súlyfeleslegtől, hogy vissza ne jöjjenek a nehezen leadott kilogrammok, elkezdtem futni. Az ultrafutók népes táborához 2009-ben csatlakoztam. Heti 150-200 kilométert teljesítek az edzéseken. „ – vallott felkészüléséről Lajkó Csaba.

„Nagy öröm számunkra, ha egy székesfehérvári ilyen szép sikereket ér el. A teljesítményen túl a város jó hírnevét viszi határokon belül és kívül is.” – mondta Cser-Palkovics András. A polgármester köszönetét fejezte ki azért a számos karitatív tevékenységért, amelyet az ultramaratonista folytat. Több jótékonysági futás mellett megszervezte a közösségi futást is, így a Halesz–ligetben kora és tavasztól késő őszig lehetőségük van arra a fehérváriaknak, hogy szakmai vezetés mellett sajátítsák el a futás szabályait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik