Sport

A második félidőben döntött az Alba

Káldor András

2012. 12. 01. 20:51

Húsz percig egyenrangú ellenfele volt a Nyíregyháza az Alba Fehérvárnak, de a szünet után már érvényesítette a papírformát a vendéglátó csapat.

Korábban a témában:

 

Az előző szezonban hazai pályán 95-64-re nyert a Fehérvár, így a papírforma alapján országos egyesnek tűnt a mérkőzés. Azon a találkozón Juhos Levente volt a legeredményesebb 22 pontjával, míg a túloldalon ma már edzőként tevékenykedő Sitku Ernő 12 pontig jutott. Érzékeny veszteség érte a nyíregyháziakat, mert nem léphetett pályára irányítójuk, az amerikai Anthony Nelson. A túloldalon Szabó Zsolt nem bevethető még, de ez korántsem okozott akkora zavart a házigazdák összeállításában.

Ha a száraz tényeket nézzük, akkor azzal szembesülhettünk, hogy a Nyíregyháza még sohasem nyert mérkőzést Székesfehérváron, ráadásul az idei szezonban még idegenbeli győzelmet sem szereztek. Ettől függetlenül óva intette mindenki az Albásokat az elbizakodottságtól, hiszen az NYKK igen kellemetlen stílusban játszó csapat hírében állt.

„Egy olyan ellenfél érkezik hozzánk, akit mindenképpen komolyan kell venni, csak a győzelem lehet a célunk a találkozón.” – hangsúlyozta Dzunics Braniszlav, a fehérváriak mestere. A túloldalon a rutinos, sok csatát megélt, és minden hájjal megkent Boldizsár Ferenc bizakodónak tűnt. „Én már nyertem itt, igaz nem a Nyíregyházával, de remélem most a csapattársaim is átélhetik ezt az élményt. Egy atlétikus csapat lesz az ellenfél, nagyon felkészültek, de mi sem feltartott kézzel megyünk oda.”

Az már az első pillanatokban látszott, hogy nem beszéltek a levegőbe a vendégek, ugyanis éktelen rohanással egybekötve igen jól tartották magukat, és lényegében a 8. percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám akkor Ronald Moore triplájának köszönhetően, először az összecsapás folyamán négypontos előnyt kovácsoltak (17-14). Más kérdés, hogy ez tiszavirág életűnek bizonyult, mivel a negyed végére ismét vezetett az NYKK, de a játékrészt végül az Alba nyerte.

A második tíz perc elején szinte lekopírozta az első negyedet a két gárda, majd a 14. percben Bódi Ferenc, és Medve Máté hármasai nyolcpontos vezetést eredményeztek. Innentől úgy nézett ki, hogy már nincs megállás, koncentráltabban játszott a fehérvári együttes, és tíz ponttal vezetett. (39-29).Igaz a figyelem az utolsó percben kissé elfogyott, de így is maradt belőle hat pont a szünetre.

A pihenőt követően az Alba kezdett lendületesebben, míg a vendégek inkább kinti dobásokkal operáltak. Szép lassan, de nem látványosan növelte előnyét a Fehérvár, és a negyed végére már 15 ponttal bizonyultak jobbnak ellenfelüknél (60-45).

A záró negyed hasonlóan az előző heti, Debrecen elleni csatához már csak formalitás volt. Bár nem volt olyan kosáreső, mint várták a szurkolók, de így is becsülettel tette a dolgát a fehérvári csapat. Ez, pedig mindenképpen bíztató lehet a jövő hét rangadói előtt, hiszen szerdán előbb a Paks, majd vasárnap a Falco látogat a Gáz utcai csarnokba.

Jegyzőkönyv:

Alba Fehérvár – Nyíregyházi KK 81-53 (21-18, 18-15, 21-12, 21-8)

Székesfehérvár, 1700 néző. Vezette: Török, Fodor, Horváth.

Alba Fehérvár: Moore 10/6, Wood 17/6, Hollis 4, Lekli 13, Keller Á. 9, Csere: Keller V. 2, Juhos, Supola 11/3, Bódi 10/6, Medve 5/3. Vezetőedző: Dzunics Braniszlav

Nyíregyháza: Polyák 9, Mohácsi 21/6, Berkis 7,  Boldizsár, Davis 14, csere: Siska, Kaluha 2, Varga M. Vezetőedző: Ferenczi Tamás.

Az eredmény alakulása: 3. p.: 4-5, 7. p.: 11-13, 12. p.: 23-22, 16. p.: 35-26, 22. p.: 41-33, 26. p.: 53-41, 32. p.: 60-45, 36. p.: 72-49.

Kipontozódott: Boldizsár (32. perc)

Edzőszemmel:

– A második félidőben jó ritmussal játszottunk, és védekezésben, és támadásban is felülmúltuk ellenfelünket. – Dzunics Braniszlav az Alba Fehérvár vezetőedzője

– Sajnos a második félidőben nem tudtuk megismételni azt a játékot, amelyet az első játékrészben produkáltunk. – Ferenczi Tamás a Nyíregyháza vezetőedzője

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

(FILES)(COMBO) This combination of file pictures created on May 10, 2018 shows US President Donald Trump during a rally at Total Sports Park in Washington, Michigan on April 28, 2018, and a photo released from North Korea's official Korean Central News Agency (KCNA) on April 21, 2018 of North Korean leader Kim Jong-Un delivering a speech while attending the Third Plenary Meeting of the Seventh Central Committee of the Workers' Party of Korea in Pyongyang.

US President Donald Trump told North Korean leader Kim Jong-Un on May 24, 2018, in letter that the Singapore summit will not take place. / AFP PHOTO / AFP PHOTO AND KCNA VIA KNS / Mandel Ngan AND - /  - South Korea OUT / REPUBLIC OF KOREA OUT   ---EDITORS NOTE--- RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT "AFP PHOTO/KCNA VIA KNS" - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS
THIS PICTURE WAS MADE AVAILABLE BY A THIRD PARTY. AFP CAN NOT INDEPENDENTLY VERIFY THE AUTHENTICITY, LOCATION, DATE AND CONTENT OF THIS IMAGE. THIS PHOTO IS DISTRIBUTED EXACTLY AS RECEIVED BY AFP.  /
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.