Sport

MOB: Fazekas Krisztina jogosan volt ott Londonban

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) álláspontja szerint a négyesben aranyérmes Fazekas Krisztina kajakos magyar állampolgárként jogszerűen képviselte Magyarországot a londoni olimpián.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hivatalos állásfoglalást kért Fazekas ötkarikás részvételét illetően, tekintettel arra, hogy a lengyelek megkérdőjelezték londoni indulásának jogosságát, mégpedig arra hivatkozva, hogy Fazekas korábban az Egyesült Államok színeiben versenyzett a nemzetközi viadalokon. Azért kellett a NOB-hoz fordulni ez ügyben, mivel az eset megítélése a nemzetközi szervezet hatáskörébe tartozik.

A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina összeállítású magyar kvartett a németeket és a fehéroroszokat megelőzve lett aranyérmes, a lengyelek negyedik helyen zártak.

Az MKKSZ közleménye szerint Fazekas jogszerűen indult a londoni olimpián, “hiszen csak és kizárólag magyar állampolgár”, ráadásul “indulását a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) engedélyezte, mivel az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága és az Egyesült Államok Kajak-Kenu Szövetsége is hozzájárulását adta ehhez”.

A kajakos korábban egy amerikai verseny után adott interjút a Sport24-nek, melyet itt olvashatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik