Sport

Kormányzati segítség a fehérvári hokinak

jegkorong(210x140)(1).jpg (jégkorong, )
jegkorong(210x140)(1).jpg (jégkorong, )

76,2 millió forint kormányzati támogatást kapott az ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia, ezzel elhárulhatnak a SAPA Fehérvár AV 19 csapatának működési problémái.

Ahhoz, hogy az utóbbi években sikertörténetként elkönyvelt székesfehérvári jégkorong, azon belül is a SAPA Fehérvár AV 19, valamint a 2010-ben alakult ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia tovább élhessen, és az évek alatt – önhibájukon kívül felhalmozódott – adósságát ne görgesse tovább fontos lépésekre volt szükség. Már a mindennapi működésben problémák forrása volt az a mintegy 95 millió forint hiány, melynek okát legfőképpen a TAO bevezetésének egyéves késése okozott.

Ennek kezelésére már kevésnek bizonyultak a helyi források, éppen ezért Székesfehérvár vezetése, és a klub közösen kormányzati segítséget kért. Szerdán aztán sajtótájékoztatón jelentette be Cser-Palkovics András polgármester és Ocskay Gábor szakosztály-igazgató, hogy a kormány pozitív döntése értelmében bruttó 76,2 millió forintot kap az Akadémia az Emberi Erőforrások Minisztériumán keresztül. Ezáltal az osztrák ligában játszó együttes további szereplése lényegesen könnyebbé vált.

„Ez a döntés olyannyira a legjobbkor jött a klubunk életében, hogy már-már a fulladás határán voltunk, túlzás nélkül állíthatom, többet jelent számunkra még egy mentőövnél is.” – fogalmazott Ocskay Gábor. „130 millió forinttal indult a hiány, a tavalyi szezonban nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy újabb szponzorok bevonásával biztosítsuk a csapat működését, és csökkentsük. Ez az állapot 2010 áprilisától 2011 szeptemberéig tartott, ahogy a TAO elfogadásra került az Akadémia már zavartalanul működött. Arra, hogy egy akadémiát kormányzati szinten támogassanak, nem sok példa van, mérlegelték a döntéshozók, hogy mi voltunk a labdarúgó-akadémiákon kívül az elsők, akik ebbe a nagy fába vágták a fejszéjüket. Lényegében önhibánkon kívül jutottunk abba a stádiumba, amelynek szenvedő alanya lett a felnőtt csapat, hiszen ez hatalmas űrt jelentett a költségvetésben. Most az a szakosztályvezetés feladata, hogy a tervezett bevételeket 30-40 millió forinttal túllépjük, és akkor a hatodik EBEL szezonunkban először lehetne azt elérni, hogy ne komolyabb mínusszal zárjuk az évet.” – tette hozzá a szakosztály-igazgató.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik