Sport

Makulátlan mérleg

Eddig három mérkőzést játszott a SAPA Fehérvár AV 19 csapata az EBEL U20-as pontvadászatában, és mindegyik összecsapást megnyerte.

Szeptember 5.-én, a Vienna Capitals ellen kezdték meg a szereplést Tyler Dietrich, Kiss Dávid páros tanítványai. A 8-2-s győzelmet követően szombaton a cseh HC Orli Znojmo volt az ellenfél, őket 7-0-ra ütötték ki. A szombati meccset követő utazás sem befolyásolta a teljesítményüket, hiszen St. Pöltenben 13-1-re nyertek a fiatal fehérvári hokisok. Vincze Péter a SAPA tehetsége, pedig 8 pontjával (3 gól+5 assziszt) a legeredményesebb a sorozatban.

Idősebb Ocskay Gábor a fehérvári klub szakosztály-igazgatója természetesen örül az ifjak sikereinek, de azért már a jövőre is gondol, hiszen a játékosok közül válogatott szinten is képviselik a klubot.

– Számomra nagyon üde színfolt a fiatalok eddigi szereplése. Mindannyian, az Akadémia vezetésével együtt kíváncsian vártuk azt, hogy ebben az új ligában hogyan fog muzsikálni ez a fiatal csapat. Egyelőre nagyon meglepő, hogy nagy gólkülönbségű győzelmekkel menetelnek. Ettől függetlenül nem szabad túllihegni, és túlörömködni nem szabad, mert a puding próbája az evés, örüljünk inkább a végén. Azt lehet látni, hogy erős csapatunk, és azt is lehet látni, hogy Tyler Dietrich vezetőedzővel kőkeményen végigdolgozták az egész nyarat szabadság nélkül ezek a fiúk. Van harmincöt gyerek a keretben, így megvan a megfelelő versenyhelyzet is, hiszen azért küzdenek, hogy ki legyen az a huszonkettő, aki játszik. Most már szép lassan jönnek az erősebb osztrák csapatok, a Salzburg, a Klagenfurt, a Villach, az Innsbruck, amelyek a jó utánpótlás nevelő egyesületek közé tartoznak, ellenük derül majd ki igazán, hogy mit tudnak a srácok. Nagyon boldog lennék, ha ott lennénk az első négyben, vagy esetleg a döntőben. Erre szerintem minden reális esélyünk megvan. Amellett, hogy ez Fehérvárnak, és az Akadémiának óriási siker, bízom abban, hogy tíz-tizennégyen ott lesznek a Divízió II-es vb-n Brassóban. Ott, pedig bármi áron ki kell harcolni, hogy egy osztályt feljebb lépjünk. Ugyanez természetesen válogatott szinten feladat az U 18-asok számára, oda is fogunk delegálni nyolc-tíz játékost. Remélem, hogy ezek a fiúk jól helytállnak, és méltóképpen képviselik a várost, és az Akadémiát. – nyilatkozta a Fehérvár24-nek Ocskay Gábor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik