Sport

Ez gombócból is sok…

A SAPA Fehérvár AV 19 kiütéses vereséget szenvedett hazai jégen a Red Bull Salzburg csapatától az EBEL negyedik játéknapján.

Kevin Primeau a Fehérvár vezetőedzője igencsak gondterhelten ballagott a kötelező televíziós interjúra a találkozó után. Ez egyáltalán nem volt véletlen, hiszen a kék-fehérek egy olyan vereségbe szaladtak bele a záró harmadban, amely példátlan a klub eddigi EBEL-es szereplésében.

Az első két harmadban ugyanis semmi nem utalt arra, hogy ekkora lehet a különbség húsz perc elteltével, de az addig aránylag jól muzsikáló védelem, és Adam Munro is sorozatosan hibázott. Hiába ütött két gólt első a csapatban tétmeccsen debütáló Frank Banham, ez a végelszámolásnál vajmi keveset ért. A négyszeres bajnok ebben harmadban tetszés szerint érte el találatait. Feltétlenül meg kell jegyezni, hogy a Bikák negyedik gólja 11 másodperc elteltével, jóformán a játékrészt kezdő bedobásból esett. Majd jött két emberelőnyös vendéggól, és a tetejébe ugyanennyi szer emberhátrányból is betaláltak. Justin Keller előnyből lőtt gólja, pedig megadta a kegyelemdöfést az 59. percben.

Az elmúlt években ilyen megalázó vereséget nem szenvedett a csapat, amely kétségtelenül sokkolta a jelenlevőket. Bár, ha a dolog pozitív oldalát nézzük, akkor vehetjük úgy, hogy tavaly a Volán is lőtt hét gólt Salzburgban… Az biztos, hogy nem lesz könnyű a legközelebbi, Dornbirn elleni mérkőzésen, ráadásul utána még két idegenbeli összecsapás következik, tehát fel van adva a lecke, rendesen.

Jegyzőkönyv:

Sapa Fehérvár AV19-EC Red Bull Salzburg: 2-9 (1-2, 1-1, 0-6)

Székesfehérvár, 3500 néző

Vezette: Smetana, Sporer, Siegel, Zehenthofer

Sapa Fehérvár AV19: Munro – Tokaji, Pozsgai, Sofron, Vas M., Ladányi – Horváth A., Pratt, Banham 2, Bailey, Johansson (2) – Orbán, Durco, Mihály (2), Sikorcin, Kovács Cs. – Hajós, Hetényi P., Metcalfe, Magosi, Benk

Vezetőedző: Kevin Primeau

EC Red Bull Salzburg: Auld – Welser (1), Trattnig, Kristler (1), Bischofberger, Keller 1 – Davison (1), Heinrich 1 (3), Raffl (2), DiBenedetto 1 (2), Latusa (2) – Lupaschuk 1, Glenn (2), Kinasewich 1, Duncan 1, Regier 2 – Mühlstein, Pallestrang, Pöck 1, Puschnik (1), Grenier (1)

Vezetőedző: Pierre Pagé

Kiállítások: 19 perc illetve 15 perc

Ajánlott videó

Olvasói sztorik