Sport

MIt várnak a mesterek?

A csütörtöki Európa-liga mérkőzés előtt nyilatkozott mindkét csapat vezetőedzője.

– Elérkeztünk ahhoz az állomáshoz, amiért egy éve folyamatosan dolgozunk. Az Európa ligában idén már komoly eredményeket értünk el, komoly ellenfelek ellen. Azok is elkezdtek tisztelni bennünket, akik ellen nem léptünk pályára, de figyelemmel kisérték a munkánkat. Igenis képesek vagyunk nemzetközi szintéren is jó eredményt elérni. A mérkőzés meghatározó lesz számunkra, hiszen a csoportkörbe való bejutás a klub dicsősége lenne. A legjobb eredmény a győzelem, mindig erre játszunk. A kinti meccsen tudtuk mit kel játszanunk, a támadást, és a védekezést nem szedtük széjjel, Tisztában voltunk azzal, hogy milyen ellenfelünk van, komoly helyzeteink voltak, bízom abban, hogy meglesznek a lehetőségeink, és a kidolgozott helyzetek ezúttal be is lőjük. Természetesen a kvalifikáció célként szerepel a gondolataink között, a két klub költségvetési közötti különbséget mutatja, hogy ők le tudnak igazolni egy hárommillió eurós csatárt, de a pályán tizenegy játékos játszik, és ott abban a pillanatban nem ezek számítanak. Koncentrálunk a mérkőzésre teljes intenzitással, de hogy Trabzon edzője ötven-ötven százalék esélyt adott mutatja, hogy jó úton járunk. – hangsúlyozta Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője.

– A Videoton jól játszott Trabzonban, sajnos mi nem voltunk elég kreatívak, helyzeteinket nem használtuk ki, ezért nem sikerült előnyt szereznünk. Nehéz összecsapás előtt állunk, pontosan tudjuk, hogy a továbbjutáshoz többet kell nyújtanunk, mint tettük ezt saját otthonunkban. Más célunk nem lehet, mint a továbbjutás, ami jelentős múlttal rendelkező klubunk jövője szempontjából rendkívül fontos. Az esélyünk ugyanannyi, mint a hazaiaknak, azaz ötven-ötven százalék.- mondta Senol Günes, a Trabzonspor vezetőedzője:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik