Sport

Fontos a Vidinek, fontos a magyar focinak

A Tranbzonspor elleni Európa-liga visszavágó előtt kérdeztük Sándor Györgyöt, a Videoton FC csapatkapitányát, aki úgy érzi, hogy most tényleg nagy lehetőség előtt a gárda.

– Őszintén, ez lesz az éve meccse?

Ez a mérkőzés egy nagyon hosszú folyamat része – reményeim szerint nem az utolsó – de rendkívül fontos állomása lesz. Minden játékos fokozottan motivált, tisztában vagyunk azzal, hogy minek a kapujában állunk. Várjuk a meccset, mint ahogy az összes eddigi találkozót, de érthetően ez azért más lesz, és még nagyobb várakozás előzi meg. Biztos vagyok abban, hogy nehéz pillanataink lesznek, éppen ezért számítunk a szurkolóinkra, érezni akarjuk, hogy van mögöttünk egy erő, egy egységes társaság. Az eredményjelző felőli oldalon buzdítanak minket rendszeresen a srácok, de nagyon jó lenne, ha most az egész stadion bíztatna minket, és érezné, hogy mennyire fontos nekünk az, hogy át tudnak lendíteni bennünket a nehéz perceken. Reméljük, hogy sokan lesznek, és hangosabbak lesznek, mint a törökök. Az biztos, hogy ennek az évnek ez idáig ez a legfontosabb meccse, de reméljük, hogy lesz még fontosabb is. Bár egy-egy magyar bajnoki rangadó is lehet majd ennyire kiélezett.

– Mivel lehet a török csapatot leginkább „megfogni”?

Sokat kell futnunk, és a futás minősége egyáltalán nem mindegy, gyorsan kell majd sokat futni, mivel nem feltétlenül nálunk lesz sokat a labda. Taktikus lesz a csapatunk, nagyon szűken fogunk védekezni, sokat mozogva, kisegítve egymást.

– Trabzonban pokol közeli állapotba hozták a törököket, pokol vár rájuk Fehérváron is?

Nem fogalmaznék ilyen sarkosan, de kétségtelen, hogy egy kicsit megleptük őket, igazán nem tudom, hogy erre számítottak-e, hogy ilyen szervezett, és jó csapat ellen fognak játszani, Ugyanazt fogják kapni tőlünk, mint odahaza. fel vagyunk belőlük készülve, szervezettek leszünk, zártan védekezünk. Nem tudom, hogy ez számukra pokol lesz-e, vagy sem. Majd meglátjuk.

– A fehérvári publikum 27 éve vár egy kirívóan jó eredményre, meg lehet ez most?

Nemcsak a fehérváriak, a magyar labdarúgás egésze várja ezt, klub, de válogatott szinten egyaránt, mi mindent megteszünk ezért, rajtunk egészen biztos nem múlik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik