Sport

Az év lehetősége előtt, harcra készen

A város számára is fontos, hogy a Videoton FC csütörtökön kiharcolja az Európa-ligában a továbbjutást, amely egyben azt is jelentené a klub munkája is beérett.

Kapcsolódó cikkek

„Sportot szerető emberként mondhatom, hogy az év lehetősége előtt áll a csapat. Ezt kivívta a gárda, és odaért egy olyan kapu elé, amelyen keresztül léphet. A magyar labdarúgás helyzetét tekintve nyugodtan mondhatjuk, hogy nagyon nagy esély küszöbén áll a Videoton.” – fogalmazott Cser Palkovics András Székesfehérvár polgármestere azon a sajtóbeszélgetésen, amelyet az önkormányzat és a klub szervezett az Európa-liga visszavágója előtt. Stílusosan a Sóstói stadionban megtartott eseményen természetesen szó esett a klub 27 évvel ezelőtti UEFA Kupabeli meneteléséről, de a polgármester megemlítette azt is, hogy bizony öt évvel ezelőtt – amikor közel volt a csapat a csődhöz – senki nem gondolta volna, hogy egy nemzetközi sorozat előszobájához érkezhet a Vidi. „Amikor ez a munka itt valódi tulajdonossal elkezdődött, akkor merésznek tűnő álmokat fogalmaztak meg, és lám-lám, most itt vannak ennek a küszöbén.” – hangsúlyozta. persze az sem megvetendő, hogy Székesfehérvár városa is komoly kihívás előtt áll, nemcsak maga a csapat. „Városmarketing szempontból is fontos lenne, mert megint megmutathatná magát Székesfehérvár.” – tette hozzá a polgármester.

Nem mindegy azonban, hogy mennyien buzdítják majd a piros-kékeket, mivel azt már megszokhattuk, hogy a bajnoki meccseken rendszeresen két-háromezer drukkert számlál a beléptető rendszer. Tassy Márk a fehérváriak ügyvezetője azonban rendkívül bizakodó, hiszen az előzetes jegyigénylések már 7400-nál tartanak. „Klubunk életében minden mérkőzés fontos, mert ugyanazzal a precizitással készülünk rájuk. A szakmai stáb, mióta megérkezett Fehérvárra éjjel-nappal dolgozik, építi a csapatot. Célunk, hogy az idelátogatók számára emlékezetes legyen ez a találkozó, hiszen a csoportkör kapujában állunk, amelyet eddig meg sem tudtunk közelíteni.” – mondta az ügyvezető. Összesen 13500-an férnek be a Sóstói stadionba, úgyhogy várják a szurkolókat, akik a bajnoki mérkőzéseken alkalmazott jegyárakon tekinthetik meg az összecsapást. Ez azt jelenti, hogy a legdrágább belépő is háromezer forintba kerül.

A csapatot képviselő Sándor György egy régi sztorit felelevenítve érzékeltette, hogy mennyire várja a csapat a visszavágót. „Szentes Lázár volt egyszer az edzőm, és meccs előtt mindig azt kérdezte, hogy „MHK vagy?”, és nem értettük. Később persze elmagyarázta a jelentését, úgy érzem, hogy mi most munkára, harcra egyaránt készek vagyunk!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik