A szakvezetőként sorozatban három ötkarikás aranyat (2000, 2004, 2008) nyert edző a Digi Sport reggeli műsorában azt mondta, más válogatottért képtelen lenne hasonlóképpen dolgozni, mint tette azt a magyar csapatért, amely végül 5. lett Londonban.
„Nagyon szeretném elkerülni, hogy másik válogatott kispadjára üljek le valaha is – fogalmazott Kemény Dénes. – Másutt ugyanis nem tudnám ezt az aszkétafelfogást képviselni a csapat érdekében, turistának viszont nem mennék.”
„Hogy a válogatott kispadján fogok-e januártól is ülni? Ez része az ősszel eldöntendő kérdéseknek – napolta el a fontos döntést Kemény Dénes. – Ennél azonban sokkal lényeges ennek az olimpiának, ennek a négy évnek az alapos elemzése annak érdekében, hogy akár én, akár valaki más levonhassa a következtetéseket a januártól minél erősebb válogatott érdekében. Nem tudok most a fiúk fejével gondolkozni az olimpia utáni válogatottbeli folytatásról. Nem is helyes szerintem ennyire közel, érzelmek hatása alatt végleges döntéseket hozni. Úgy gondolom, hogy a csapat közel fele vagy Londonban játszott utoljára, vagy igazából fontos szerepet ott töltött be utoljára.”
Londonban véget ért egy korszak
Kemény még nem dolgozta fel a londoni eseményeket. „Javul a helyzet, ma például már hajnali ötig tudtam aludni agyalás helyett. A higgadt elemzéshez azonban majd kell egy időszak, amikor egyáltalán nem foglalkozom az olimpiával.”
A tréner arról is beszélt, hogy nem volt tapasztalata abban, hogyan kell háromszoros aranyérmeseket felkészíteni, vezényelni egy újabb olimpiára, a veszélypontokkal együtt. „Ezt most tanultam meg, kicsit későn.”
„A szerbek elleni nyitóvereség sokkoló volt, nem volt még bennünk olimpiai tűz – fogalmazott az edzőlegenda. – Miközben a csapat az előző olimpiákhoz képest is rengeteget készült, magam is aszkétaként szolgáltam a cél érdekében. A rossz kezdés azonban rengeteg energiát felemésztett bennem is. Az olaszok elleni kieséses meccsen talán ezt az árat is megfizettük. Egy-egy összecsapáson fázisban közel voltunk a legjobb tudásunkhoz, de aztán hibákat követtünk el.”
A kapitány végül hozzátette, volt már olyan olimpiai mérkőzés, amelyet megkönnyezett, de nem Londonban. Az olimpián csak „keserűséget, tehetetlenséget és csalódottságot” érzett.
