Sport

Késő esti fehérvári győzelem

Az AsiaNet női kézilabda torna második napján a házigazda Fehérvár KC magabiztos játékkal kerekedett felül a norvég Stabaek Handball csapatán.

A háromnapos megmérettetés középső napján nagyüzem volt a Köfém csarnok parkettján, hiszen három mérkőzést is megtekinthettek az érdeklődők. Először a junior világbajnokokkal telitűzdelt Stabaek Handball csapata mérkőzött a horvát bajnokság ezüstérmese ellen. Itt hiába volt az első félidőben tetemes előnye a norvég együttesnek, a, végén mégis egy góllal a zágrábiak nyertek. A folytatásban a horvát csapatnak már keményebb ellenfél jutott, a Siófok KC – Galérius Fürdő gárdája átmentette előző napi formáját, és nagy különbségű győzelmével komoly lépést tett a tornagyőzelem felé.

A nap záró összecsapásán – szokatlan, este nyolc órai kezdéssel – a norvég bajnokság negyedik helyezettjével mérkőzött a Fehérvár KC. Jól indult a meccs, mivel hat perc elteltével már ötgólos előnyt kovácsoltak Pål Oldrup Jensen tanítványai. Az északiak nehezen jutottak levegőhöz, és ebben nagy része volt a Vaszari Virág – Kristina Tirscsuk duónak, így nem volt véletlen, hogy hihetetlenül korán, már a harmadik percben kikérte idejét a norvégok mestere, Havard Mamelund. Ráadásul a fehérváriak a kapufával is kellő barátságba kerültek, az első fél órában hatszor találták telibe. A játékrész végére valamelyest faragott hátrányából a Stabaek, de így is négygólos hátránnyal mehettek pihenőre. Ezt olyannyira jól használták ki, hogy feljöttek két gólra, ám ez tiszavirág életűnek bizonyult. Elsősorban Tilinger Tamara és Azari Fruzsina indította be a fehérvári rakétát, és ismét fokozatosan hagyta állva ellenfelét az FKC. Állandósult az öt-hatgólos különbség, és annak ellenére, hogy akadtak rések a vendéglátók védelmében a végére is megmaradt ez a differencia. Az FKC sokkal jobban kézilabdázott, mint a Siófok ellen, mind védekezésben, mind támadásban láttunk bíztató jeleket.

Stabaek Handball (norvég) – Fehérvár KC (11-15) 23-29

Székesfehérvár, 300 néző

Vezette: Bóna, Miskei

Stabaek: Si Solberg – Bjornsen 4, Homme 5 (1), Karlshaugen 3, Mamelund, Naess 1 (1), Sneye 1

Csere: Pedersen (kapus), Lunder 3, Bernharsen 3, Sa. Solberg 3

Vezetőedző: Havard Mamelund

Fehérvár KC: Szikora – Azari 6, Emberovics 3, Tillinger 6 (3), Horváth B. 1, Triscsuk 4 (1), Vaszari 3

Csere: Rádl, Nikcsevics 1, Becséri, Lelkes, Siti E. 2, Németh K. 3

Vezetőedző: Pål Oldrup Jensen

Hétméteresek: 7/4 illetve 3/2

Kiállítások: 10 perc illetve 4 perc

Az eredmény alakulása: 6. p.: 0-5, 13. p.: 2-7, 19. p.: 5-11, 26. p.: 10-13, 34. p.: 14-16, 41. p.: 15-21, 47. p.: 19-23, 55. p.: 21-27

A nap további eredményei:

Stabaek Handball (norvég) – R. K. Lokomotiva Zagreb (horvát) 28-29 (19-13)

Ld: Solberg, Sneye, Karlshaugen 4-4 illetve Poljak 6 (3), Bozovic 5 (2), Markovics, Jankovics 4-4

Siófok KC – Galérius Fürdő – R. K. Lokomotiva Zagreb (horvát) 45-23 (22-15)

Ld: Erdősi 7, Léránt 6, Bódi 6 (3) illetve Bozovic 6, Szmiljanic, Milic 4-4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik