Sport

Magyar, norvég és horvát élcsapatok a Köfém Sportcsarnokban

Nehéz három nap elé néz a Fehérvár KC együttese, hiszen igazán erős ellenfelek ellen folytathatják a felkészülést a szeptemberi bajnoki rajtra.

A Köfém csarnokban a magyar, norvég és a horvát bajnokság egy-egy élcsapata lesz az FKC ellenfele. Nézzük hogy vélekedik a tornáról a fehérvári csapat norvég mestere, valamint a gárdába egy év után visszatérő jobbszélső, Azari Fruzsina.

– Arra számítok, hogy kifejezetten erős ellenfelekkel fogunk találkozni; a három kemény meccs jó alkalmat ad arra, hogy leteszteljük, hogyan állunk. Különösen hasznos lesz, hogy három eltérő kézilabdát játszó csapattal mérkőzhetünk meg. Mindez jól fogja szolgálni a fejlődésünket. – tudtuk meg Pål Oldrup Jensentől.

– A székesfehérvári torna biztosan nehezebb lesz, mint a horvátországi, hiszen a Siófok tavaly harmadik lett a bajnokságban, és a norvég csapat is jó játékerőt képvisel. Kíváncsian várom, mire leszünk képesek – bízom benne, hogy a saját közönségünk előtt is jól megy majd a csapatnak. – nyilatkozta Azari Fruzsina.

A torna első mérkőzését csütörtökön este 18 órától a Fehérvár KC a Siófok KC-Galerius Fürdő csapatával játssza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik