– Igazi első mérkőzést játszottunk pénteken a Kiskunhalas ellen. Bizonyos dolgokon változtattunk a játékunkban, ezeket gyakoroltuk, és természetesen még idő kell ahhoz, hogy ezek mérkőzésen is összeálljanak. Annak ellenére, hogy egy szezon eleji mérkőzés volt a maga hibáival, összességében elégedett vagyok. Örülök, hogy nyertünk, illetve annak, hogy viszontláttam olyan dolgokat, amiket gyakoroltunk. Ugyanakkor láttam azt is, amiben javulnunk kell ahhoz, hogy elérjük azt a szintet, amit szeretnénk. Egyértelműen nagy segítség volt a június elején elvégzett kéthetes közös munka, annak ellenére is, hogy néhány tagja nem volt itt a csapatnak. Kijelenthető, hogy előrébb tartunk most így, mint ha nem lett volna az a két hét a nyári szünet előtt. – nyilatkozta a norvég szakember.
Pénteken játszotta első felkészülési mérkőzését a Fehérvár KC csapata, és ezen a találkozón ült először a gárda kispadján Pål Oldrup Jensen.
Ajánlott videó
- 05:00 Így vette birtokba a hortobágyi ménes a havas pusztát
- 04:44 Szétlőtte a Kisvárdát a kézi NB I tavalyi gólkirálynője
- 23:15 Elek Gábor csapata először nyert főtáblás meccset a nemzetközi porondon
- 03:33 Ilyen még nem volt: a közel 80 százalékos labdabirtoklás ellenére kikapott a Juventus
- 22:00 Kemény edzéstervének köszönhetően derült fény Sophie Turner krónikus betegségére
- 21:52 A nap legfontosabb hírei – 2026. 01. 17.
- 21:40 Megdöntötte az Eb-gólcsúcsot az ukránokat megszóró francia kézicsapat
- 22:26 Szalah is kihagyta a 11-esét, üres kézzel megy haza az Afrika Kupáról
- 21:39 Toroczkai László szerint a Fidesz vagy a Tisza teljhatalma a magyarság végét hozná el
- 21:21 Hazafelé vette az irányt egy buliból a 18 éves fiú, azóta nem látták
- 20:58 Gulácsiék a szünetben még vezettek a Bayern ellen, de a vége csúnya lett
- 20:57 Egy férfi vérfürdőt ígért Disneylandbe, J. D. Vance és családja lett volna a célpont
- 20:48 Csóró albérletekből nézzük, ahogy luxustáskákból zabálják a kaviárt, és imádjuk őket
- 20:20 Menczer nem döntötte el, fogja-e még poloskázni Magyar Pétert
- 20:18 Gyűjtögető háza kapott lángra Makón – videó
- 14:53 Szijjártó 2023-ban a Tisza gazdaságfejlesztési vezetőjéről: „Mindvégig meg tudtad tartani a magyarsághoz, a magyar nemzethez való ragaszkodásod és a hazádat mindig is segítetted”
- 21:39 Toroczkai László szerint a Fidesz vagy a Tisza teljhatalma a magyarság végét hozná el
- 15:53 Az LMP sem indul az áprilisi választáson
- 20:20 Menczer nem döntötte el, fogja-e még poloskázni Magyar Pétert
- 16:56 Édesapja mellé temethetik Dudás Mikit, ha lezárultak a halálával kapcsolatos vizsgálatok
- 17:42 Kommandósokkal tartottak razziát egy pécsi klubban, de nem találtak drogokat
- 20:57 Egy férfi vérfürdőt ígért Disneylandbe, J. D. Vance és családja lett volna a célpont
- 20:48 Csóró albérletekből nézzük, ahogy luxustáskákból zabálják a kaviárt, és imádjuk őket
- 15:28 Ezért kétszer drágább az akácméz, mint a virágméz – szakértőket kérdeztünk
- 18:01 Viggo Mortensen elárulta, melyik a kedvenc A Gyűrűk Ura-jelenete
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
