Sport

Szűcs megtréfálta a Vidit

Az örökifjú Szűcs Lajosnak köszönhetően a Lombard FC pontot rabolt a Sóstói-stadionból az NB I 1. fordulójának záró meccsén.

A tavaszi idény utolsó előtti fordulójában Nikolics Nemanja két gólja döntött a pápaiak ellen, és most is győzelemre készült a Videoton FC együttese. Más kérdés, hogy Paulo Sousa a csütörtökön sorra kerülő KAA Gent elleni találkozó előtt alaposan felforgatta csapatát, így aztán végül hárman (Mladen Bozsovics, Szolnoki Roland, és Nikola Mitrovics) maradtak hírmondónak a Slovan Bratislavát kiejtő kezdő tizenegyből. Így aztán először találkozhattak Szekeres Adriánnal valamint Haraszti Zsolttal.

Mindenesetre jól kezdett a piros-kék gárda, ám előbb Mitrovics szabadrúgásánál, majd Torghelle Sándor közeli lövésénél is Szűcs Lajos akadályozta meg a vezető találatot. A 12. percben már Szűcs is tehetetlen volt, ekkor Haraszti ívelt kapu elé egy szabadrúgást, Vaskó Tamás kapura fordult, a labda azonban a keresztlécet törte majdnem ketté.

A hazai kezdeti lendületet azonban nemcsak túlélte a Lombard FC, hanem a 25. percben váratlanul vezetést szerzett. Lazar Arszics iramodott meg a balszélen, középre adását a támadással együtt futó, és teljesen tisztán hagyott Mouhamadou Seye hét méterről vágta a kapuba.

A szünetben Szolnokit Nikolics Nemanja váltotta, a támadó ezt meg is hálálta az 52. percben, amikor egy előreívelt labdát a vendégvédők díszkíséretében 13 méterről lőtt a pápai hálóba.

Ekkor azt hihettük, hogy sikerült megtörni a vendégek ellenállását, ám Szűcsöt továbbra is „naggyá tették” a Vidi támadói, akik több alkalommal közelről sem tudtak betalálni.

Csak reménykedni lehet abban, hogy ezzel a teljesítménnyel a „kémkedő” gentieket sikerült alaposan megtéveszteni, és csütörtökön egy eredményesebb támadójátékkal örvendeztetik meg szurkolóikat Torghelle Sándorék.

Jegyzőkönyv:

Videoton FC – Lombard Pápa FC 1-1 (0-1)

Sóstói stadion, 2274 néző.

Vezette: Radványi (Varga Zs., Márkus).

Videoton FC: M. Bozsovics – Szolnoki (Nikolics N. ,a szünetben), Vaskó, Szekeres A., H. Sanchez – U. Nikolics (Perics, 81.), Mitrovics – Haraszti (Gyurcsó, 65.), Kovács I., Walter – Torghelle

Vezetőedző: Paulo Sousa.

Pápa: Szűcs L. – Horváth L. (Tóth G., 83.), Dlusztus, Balogh B., Rodenbücher, Németh M. – Arszics (Dóczi ,63.), Maróti, Szabó O.– Seye (Benko,72.), Quintero

Vezetőedző: Bene Ferenc

Gólszerző: Nikolics N. illetve Seye

Edzőszemmel:

– Bár hoztunk pár rossz döntést az első félidőben, de már ekkor is kidolgoztunk több komoly helyzetet. Sajnos ellenfelünk egyetlen lehetőségéből betalált. A második félidőben már sokkal gyorsabban játszottunk, és rengeteg helyzetet alakítottunk ki.  – Paulo Sousa a Videoton FC vezetőedzője.

–  Játékosaim ma óriási szívvel futballoztak, nagy alázattal, és ez végül eredményre vezetett. Ugyanakkor gratulálnom kell a Vidinek is, ugyanis nagyon jó ritmusban és remek iramban játszott, valóban minőségi játékot mutatott be, és a második félidőben bizony egyszer-egyszer a szerencsének, illetve főleg Szűcs Lajos kapusnak köszönhettük, hogy tartani tudtuk az állást. Úgy érzem, hogy jogosan vittünk el egy pontot Székesfehérvárról. – Bene Ferenc a Lombard FC Pápa vezetőedzője

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik