Sport

Látássérült íjászé az olimpia első világrekordja

Im Dong Hjun (im dong hjun)
Im Dong Hjun (im dong hjun)

Még el sem kezdődött hivatalosan, s máris két világcsúcs megdőlt a londoni olimpián, melyen az íjászok pénteki rangsoroló versenyén a délkoreaiak súlyosan látássérült sportolója, Im Dong Hjun megdöntötte a férfiak 72 lövéses világcsúcsát, s két társával a csapatrekordot is megjavította.

Az egyik szemére csupán tíz, a másikra húszszázalékos látóképességgel rendelkező íjász saját, májusban elért 696 körös rekordját múlta felül három körrel.

„Olyannak látom a 70 méterre lévő céltáblát, mint egy impresszionista festményt, amit vízbe mártottak” – mondta a 26 éves lövő.

Mellette csapattársai is kiváló napot fogtak ki, Kim Bub Min 698, Oh Dzsin Hjek pedig 690 kört ért el, így a szintén májusban felállított csapatcsúcsukat 18 körrel döntették meg, 2087 körre.

„Érdemes tudni, hogy az idei évig egyetlen íjász, így a csúcsot 2004 óta tartó Im Dong Hjun sem tudott 690 körnél jobb eredményt elérni, ma ugyanakkor másik két csapattársának is sikerült ez – kommentálta a rekordokat Tóth Csaba, a magyar szövetség sportigazgatója. – Az a szakemberek körében is egyértelmű volt, hogy a délkoreaiak a legjobbak, ám ilyen eredményre senki sem számított még tőlük sem.”

A rangsoroló verseny eredményei alapján alakultak ki a férfiaknál és a nőknél is a kieséses verseny párosításai egyéniben és csapatban is.

Olimpia – Észak-Koreában is

A Koreai NDK megkapta a jogot, hogy közvetítse a londoni olimpiát –– közölte Szöulban Kim In Gju, az Ázsiai-csendes-óceáni Műsorsugárzók Uniójának (ABU) elnöke, aki a civilszervezet élén háromnapos látogatást tett Phenjanban.

A csütörtökön véget ért tárgyalásokon a szervezet és az észak-koreai rádió- és televízióbizottság megállapodott, hogy az ABU megfelelő összeg fejében lehetővé teszi a nyári játékok sugárzását a kommunista államban. Kim In Gju, aki egyben a legnagyobb dél-koreai tévétársaság, a KBS elnöke is, az összeg nagyságát nem közölte.

Az észak-koreai küldöttség 51 sportolóból áll, akik női labdarúgásban, atlétikában, sportlövészetben, birkózásban, cselgáncsban, asztaliteniszben, íjászatban, ökölvívásban és úszásban indulnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik