Sport

Bérlettel könnyebb

Hamarosan megkezdődik a 2012–2013-as szezon, és a Videoton FC azt szeretné, hogy szimpatizánsai minél többen szurkoljanak a Sóstói Stadion lelátóin a csapatnak.

Így nem véletlen, hogy már megvásárolhatók a klub által kibocsátott éves bérletek, amelyekhez július 13-ig kizárólag a VidiShopban juthatnak hozzá, míg a tavaszi bérletesek számára szintén július 13. a határidő, ugyanis eddig tartják fent tavalyi helyüket. Július 16. után a Sóstói Stadionban és a Premier Jegyirodában is lesz lehetőség bérletvásárlásra.

Bérletértékesítési helyszínek:

VidiShop (Székesfehérvár, Piac tér 4.): H–P 10–17 óra között, július 6. – augusztus 31.

Sóstói Stadion (Székesfehérvár, Csíkvári út 10.) főpénztár: július 16-tól az első bajnoki mérkőzésig, munkanapokon 15 és 18 óra között.

Külső 2A pénztár: a hazai mérkőzések előtt két órával, augusztus 31-ig.

Premier Jegyiroda: H–P 9–18 óra között, Sz 10–12 óra között, július 16. – augusztus 31.

Árak:

A hölgyek, a diákok és a nyugdíjasok továbbra is kedvezményes árú bérletet vásárolhatnak bármelyik szektorba. Az őszi szezonban – mint tavasszal–- már az E, F, G és I szektorokba is lehet családi bérletet (két felnőtt és két gyerek) vásárolni, változatlan, 15 500 Ft-os áron!

A szurkolók számára érdemes belépni a VidiClubba, hiszen – más, vonzó lehetőségek mellett – kedvezményesen vásárolhatják meg a 2012–2013 őszi szezonbérletüket. Az érvényes tagsággal rendelkező VidiClub-tagok ugyanis teljes árú bérlet vásárlása esetén 2000 forinttal olcsóbban válthatják meg a belépőiket, azaz jóváírjuk a tagdíjat. A kedvezmény kizárólag a VidiShopban érvényesíthető, augusztus 31-ig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik