Sport

Nem volt benne félsz

Siti Eszter nagy meglepetésre igent mondott, amikor Konkoly Csaba felkérte arra, hogy egy meccs erejéig álljon be az Alcoa FKC londoni túráján.

A sokszoros válogatott irányító, Siti Eszter, az FKC U13-as csapatának edzője 2009-ben búcsúzott el az aktív játéktól. A brit olimpiai válogatott elleni első találkozón még nem, a de a második összecsapáson már felvette a „15“-ös mezt, és beszállt a meccs 19. percében. Cirka húsz percet töltött a pályán, rögtön dobott egy kapufát, gólpasszt adott, majd bevette utána a britek hálóját. „Eleve kevesen voltunk, ráadásul útközben újabb játékosok dőltek ki a sorból. Konkoly Csaba vezetőedző kissé poénkodva jelezte, mivel szűk a keret, ezért nem bánná, ha pályára lépnék, amire én megjegyeztem: ha kell, beállok a szélre. Örülök, hogy győztes meccsen szerepelhettem.“ – emlékezett.

Nem lehet azt mondani, hogy megtorpant volna feladattól, sőt kifejezetten élvezte a játékot. „Pályafutásom során sok nagy csatát vívtam már, a félelem nem jó kifejezés, inkább izgalom volt bennem, hogy ismét játszhatok egy kicsit. Három évvel ezelőtt, 31 évesen búcsúztam az aktív játéktól sérülés miatt, besokalltam, akkoriban a testemnek és a lelkemnek sem esett jól a játék, az Achilles-inammal voltak a gondok, emiatt elbúcsúztam. Az azóta eltelt időszakban nem kézilabdáztam, de igyekeztem a sport közelében maradni, más területeken próbáltam karban tartani magam, alakformáló, fitnesz edzéseken vettem részt, valamint elkezdtem edzősködni, tanultam és tanulok jelenleg is, a Kodolányi Főiskolán, valamint az edzői papírokat is igyekszem rövidesen megszerezni.“ – tudtuk meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik