Sport

Győzelem a britek ellen

Az Alcoa FKC csapata lejátszotta első mérkőzését Londonban a brit olimpiai válogatott ellen, amelyet két góllal megnyertek  a fehérváriak..

Kellemes utazás után, hétfőn délután megérkezett a brit fővárosba az Alcoa FKC bajnoki hatodik helyezett gárdája. Igaz nem azzal a kerettel tudtak repülőre szállni a fehérváriak, amellyel szerettek volna, úgyhogy a csapat összeállításával akadt némi gondja Konkoly Csaba vezetőedzőnek.

– Úgy érzem, komplett csapattal mi lényegesen erősebbek vagyunk, most azonban betegség, sérülés és egyéb okok miatt nem a legjobb összeállításban léphetünk pályára. Mindössze nyolc, hadra fogható mezőnyjátékosom maradt, ugyanis Kristina Triscsuk vízumproblémái miatt nem utazhatott velünk, Horváth Betti eljött, de tüszős mandulagyulladással, Ana Maruscec pedig húzódással bajlódik. Előbbi hétfőn még igen, kedden már nem is edzett, utóbbi pedig tíz perc után kiszállt a játékból. Becséri Kittinek a bal könyöke sérült meg a közös tréningen, ezért ő sem vállalja az játékot. – nyilatkozta Konkoly Csaba a mérkőzés előtt.

Aztán a kedd esti összecsapáson – amelyet a házigazdák kérésére három harmadra osztottak – bebizonyosodott, hogy még így, erősen tartalékosan is jobb a magyar együttes vendéglátóinál.

Jegyzőkönyv:

Felkészülési mérkőzés, 3×25 perc:
Nagy-Britannia – Alcoa FKC 29-31 (12-11, 20-22)
London, Crystal Palace

Nagy-Britannia: Innes, Mayes (kapusok), Byl 5, McCafferty 5, Fairbrother 3, Goodwin 3, Fudge 2, Lam-Moors 2, Leuholt 2, Palies 2, Van der Weel 2, Gerbron 1 (1), Heglund 1,  Jukes 1, LeBlanc

Szövetségi kapitány: Jesper Holmris.

Alcoa FKC: Cziráky, Szikora, Trimmel (kapusok), Tilinger 8 (5), Kuhinkó 6, Németh K. 6, Niksic 4, Rádl 3, Vaszari 2, Németh N. 1, Zsigmond V. 1.

Vezetőedző: Konkoly Csaba.

Edzőszemmel:

– A házigazdák kérésének megfelelően, az általuk elvárt taktikai variációkat betartva szerepeltünk az edzőmérkőzésen,  amelynek elsődleges célja, hogy vendéglátóink minél jobban felkészüljenek az ötkarikás játékokra. A cél a győzelem volt, ezt pedig elértük. A mérkőzés legfőbb hozománya volt, hogy azoknak is lehetőséget tudtam adni, akik a bajnokikon kevesebb szóhoz jutottak. Az ellenfél szervezett, lelkes csapat, jól küzdöttek, azt hozták, amit vártam tőlük. Reményeim szerint csütörtökön is sikerül legyőznünk őket. – Konkoly Csaba az Alcoa FKC vezetőedzője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik