“Úgy érzem, bennem van ez, még nagyon sokat kell ezért dolgozni, senki sem legyőzhetetlen, remélem, nekem sikerülhet” – fogalmazott a 31. Európa-bajnokság után a Debreceni Sportuszodában a londoni olimpiára előretekintve.
Hozzátette, az utóbbi időben nagyon sokat fejlődött az egész úszása, a kézmunkája és a fordulója, amelyeket tökéletesíteni akart, de “még van egy pici javítanivaló”.
Véleménye szerint az Eb nem zökkentette ki az olimpiai felkészülésből, hanem éppen ellenkezőleg, előrelendítette. “Ez a versenyzés nagyon jót tett, ez a hét nap nehezebb volt, mint bármilyen edzéshét” – mondta a sportoló, aki az interjú második felét vizes melegítőben adta, ugyanis miután a sikerkapitányt, Kiss Lászlót a verseny végén a válogatott tagjai behajították a medencébe, valaki őt is vízbe lökte.
Arra a kérdésre, hogy milyen érzés 11 Eb-arannyal a kontinensen minden idők legeredményesebb úszójának lenni, azt felelte: “Ezzel nem foglalkozom, nagyon jó érzés, hogy ilyen jól tudtam úszni, nagyon örülök, hogy ennyi aranyérmet gyűjtöttem, remélem, lesz még esélyem ezt folytatni“. Ekkor megjegyezte, igazán azt reméli, hogy az ötkarikás játékok idejére csúcsformában lesz, mivel ezért küzd, ezért dolgozik.
A felkészülés kapcsán kitért a vérvételes laktátméréses teljesítményellenőrző technikára, amelyet a sportkórházban, a teljesítménydiagnosztikai osztályon ajánlottak figyelmébe. “Ez nagyon fontos, enélkül nem tudtam volna hét napot végigversenyezni“. Kifejtette, ennek a módszernek nagyon nagy szerepe van abban, hogy a regeneráció tökéletes legyen, és az edzésmunkába is nagyon jól be lehet építeni.
Cseh László szerint az európai mezőny nagyon erős világszinten, nemcsak vegyesúszásban, hanem minden úszásnemben, “már egy Európa-bajnokságon is nagyon komolyan, keményen kell küzdeni”.
Véleménye szerint az Egyesült Államokban edző úszók bizonyos dolgokban többet kaphatnak, mint Európában, “ott kicsit más a szemlélet, talán újabbak a módszerek“. Ennek kapcsán azonban megjegyezte: “a Kőbánya SC most elkezdett egy új úton járni, mi merünk újítani, és ha ez beválik, lehet, hogy irányváltás lesz“. A részletek kapcsán utalt a regenerálódásra, a tornára és az úszástechnikára, “vannak olyan apró dolgok, amelyekre eddig nem biztos, hogy hangsúlyt fektettünk“.
A debreceni Eb rendezését fantasztikusnak nevezte: “szuper volt, nem tudok olyat mondani, ami nem volt jó, sok Eb-n voltam már, és ez nagyon gördülékeny volt“. Kiemelte: “nagyon kedvesen bántak velünk az emberek és ez nagyon fontos, nagyon jól esett“.
Cseh László – aki három egyéni aranyat, egy ezüstöt és két váltóbronzot gyűjtött a viadalon – úgy érzi, bejött a számítása. “Nagyjából minden úgy alakult, ahogy én elgondoltam, 100 m pillangón nagyon nagy verseny volt” – mondta, és hozzátette, korábban nem gondolta volna, hogy a váltóban ilyen jók lehetnek, csak itt realizálódott benne, hogy van keresnivalójuk.
Nem zárta ki, hogy akár a 2016-os olimpiáig ússzon, mint fogalmazott, “nagyon jól érzem magam, ha mindig sikerül örömöt lelnem az úszásban, akkor nem lehet ezzel gond“. Azt is elmondta, még nem gondolkodik azon, hogy mivel foglalkozik majd úszókarrierje után.
Arra a kérdésre, hogy szerinte mi a titka a magyar úszósport kiemelkedő nemzetközi sikerességének, úgy felelt: “tehetségesek vagyunk, és a végén a legelvakultabbak, legfanatikusabbak maradnak meg“. Szerinte a magyar élsportolók mind fanatikusok, “mi szívvel-lélekkel vagyunk képesek ezt végrehajtani“.
“Én nagyon fanatikus vagyok, azt kell, hogy mondjam, de nem feltétlenül én vagyok a legfanatikusabb – mondta. – Mindent az úszásnak rendelek alá, bár az utóbbi időben rájöttem, hogy nem árt egy kis arányt tartani, néha kell egy kis kikapcsolódás, nem mindig csak az úszás.”