Sport

A szurkolókkal zárják az évet

A vasárnapi Videoton FC – Lombard FC Pápa bajnoki után évzáró közönségtalálkozóra várja szurkolóit a fehérvári klub.

Igaz, hogy még egy forduló hátra van a szezonból, ezen a mérkőzésen kívül – amikor Újpesten játszik a Vidi – de a vasárnapi, utolsó hazai meccsen a korábbi évek hagyományaihoz hasonlóan szeretne elbúcsúzni a csapat szimpatizánsaitól.

Az összecsapás lefújása után a Sóstói Stadion főbejárata előtti téren felállításra kerülő színpadhoz várják a drukkereket a Videoton vezetői és természetesen a csapat. A tervek szerint a játékosok és a szakmai stáb fél kilenckor érkezik meg a színpadhoz. majd a rövid beszédek elhangzását követően találkozhatnak a szurkolók a játékosokkal, autogramokat kérhetnek a klub által biztosított ajándék csapatfotókra és poszterekre, vagy a saját ereklyékre, valamint közös fotó készítésére is lesz lehetőség. A közönségtalálkozó 22 óráig tart.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik