Sport

Visszapillantó: A lepattanók a Szolnoké lettek

Az Albacomp Fehérvár második hazai mérkőzésén sem tudta kihasználni a pályaelőnyét, bár játékosai mindent megtettek, csalódottságuk, pedig érthető.

Minden adva volt ahhoz három negyeden keresztül, hogy az Albacomp fehérvár csapata hozza az elődöntő harmadik meccsét, és kiharcolja a folytatást az elődöntő három győzelemig tartó párharcában. Aztán a negyedik játékrészben „robbantott” a Szolnoki Olaj KK, állva hagyta őket, és megnyerte a csatát.

Kíváncsiak voltunk, hogy vallanak erről maguk a főszereplők, a kék-fehérek játékosai:

Keller Ákos: – Szerettük volna folytatni, őszintén nem tudom megmondani mi történt velünk. Elveszettük az egész párharcot, a meccset, pedig nagyon jó lett volna nyerni, de nem sikerült. Nagyon jól kezdtünk, aztán valahogy kicsúszott a kezünkből a találkozó. A bronzmeccsre megpróbálunk felkészülni becsülettel.

Bódi Ferenc: – Jól kezdtünk, gyorsan el tudtunk húzni, tetemes előnyt kovácsoltunk, és ezt meg is tudtuk tartani a félidőig. Sajnos a szünet után teljesen szétesett a játékunk, próbáltunk harcolni, küzdöttünk, azt hiszem jobban játszottunk, mint az első két mérkőzésen. Sajnos csak ennyire futotta. A Szolnok mindhárom mérkőzésen a külső dobásaival, második szándékú kosaraival, a támadólepattanókkal vert meg bennünket. A behúzódó védekezésünknek ez az egyik ellenszere, és amennyiben az ellenfél kintről jól dob, akkor ez elég nehéz helyzet elé állít minket. Ebben a párharcban ez így alakult.

Simon Balázs: – Egy kicsit elfáradtunk a végére, próbáltunk nagyon nagy ritmusban játszani, és előnyt szerezni. Ez sikerült is, de ez megbosszulta magát, mert nem találtuk a tempót, és támadásban is sok dobást kihagytunk, és a lepattanókat sem tudtuk megszerezni. Csak gratulálni tudok a Szolnoknak, mert megint megmutatta, hogy jelen pillanatban jobb csapat, mint mi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik