Sport

Az Olaj másodszor is bevette Fehérvárt

Káldor András

2012. 05. 10. 22:50

A Szolnoki Olaj KK jutott a férfi kosárlabda NB I bajnoki döntőjébe, miután harmadszor is nyert az Albacomp ellen.

Korábban a témában:

Mindent, vagy semmit? Ez volt a nagy kérdés a találkozó előtt, hiszen a három győzelemig tartó párharcban a Szolnok már kettő nullára vezetett a mérkőzés előtt. Az Albacomp, pedig annak rendje, s módja szerint nekiugrott ellenfelének, és már az 6. percben Muhammad El-Amin és Damian Hollis vezérletével már tízpontos előnyt kovácsoltak.

Ez fór aztán szép lassan tovább hízott, és kihasználva a vendégek védekezés, és támadásbeli betlijeit a negyed végére már 17 ponttal vezettek. A piros-feketéknek kulcsembereinek nem ment, így például Trotter Obbie, aki legutóbb Szolnokon hét triplát szórt húsz perc alatt, még csak meg sem közelítette a gyűrűt dobásaival. Az Alba a saját palánkja alatt korlátlan úr volt, az első félidőben 14 lepattanót szedtek le. A mezőnybeli dobó százalékoknál is hasonló volt a helyzet, a fehérváriak 45, míg a vendégek 34 százalékkal dobtak. Csupán Julian Mills utolsó másodpercben eleresztett, és célba érő hármasa jelentett némi gyógyírt az Olaj számára a nagyszünet előtt, mivel így legalább tíz pontra tudták visszatornázni magukat, annak ellenére, hogy a második tíz percet megnyerték.

Keller feljavult az előző két meccshez képest, sokkal több lepattanót szedett, és a palánk alatt is több csatát megnyert Báder Márton, és Hriszto Nikolov ellen. A harmadik negyedre kiegyenlített lett a mérkőzés, fokozatosan dolgozta le hátrányát az Olaj, hogy aztán a negyedik játékrészre mintegy varázsütésre 62-61-nél a 32. percben átvegye a vezetést. Brandon Gayt nem tudták megállítani, a szolnokiak légiósának hat hármasa talált célba, de a félig sérülten játszó Horváth Ákos távoli dobásai is utat találtak a fehérvári kosárba. Láthatóan a végére elfogyott az Alba ereje, Már El-Amin sem tudott segíteni, Keller a lábát húzta, és Simon Balázs is több esetben felőrlődött a szolnoki darálóban.

A Tisza-parti gárda többet már nem engedte ki a kezéből az előnyt, és megérdemelten nyerte az összecsapást. Ha jól megnézzük nincsenek csodák, elég csak a statisztikát böngészni, és nyomban kiderül, hogy hány pontot tett hozzá a hazai, és a vendég kispad a végeredményhez. Egyszerű számtan, talán ebben is rejlik az idei Euro Challenge döntős ereje…

Jegyzőkönyv:

Albacomp Fehérvár – Szolnoki Olaj KK 71–80 (32–15, 8–15, 21–27, 10–23)

Székesfehérvár, 2341 néző

Vezette: Cziffra, Papp P., Török R.

Albacomp Fehérvár: Simon 11/3, El-Amin 24/12, Hollis 10/3, Keller 12, Chism 9

Csere: Hendlein, Supola, Bódi 3/3, Madár 2

Vezetőedző: Dzunics Braniszlav

Szolnoki Olaj KK: Trotter 9/3, Mills 11/6, Soós 2, Nikolov 11, Báder 15

Csere: Horváth Á. 8/6, Trepák 2, Gay 18/18, Fodor 4, Grebenár

Vezetőedző: Pór Péter

Az eredmény alakulása: 2. p.:  6–0. 6. p.: 23–8. 8. p.: 26–11. 13. p.: 32–20. 17. p.: 35–24. 20. p.: 40–30. 22. p.: 48–32. 23. p.: 48–40. 28. p.: 54–53. 32. p.: 61–62. 33. p.: 61–64. 38. p.: 66–72. 40. p.: 69–77.

Kipontozódott: Hollis (39. p.)

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0 a Szolnoki Olaj KK javára

Edzőszemmel:

–  Először is szeretnék gratulálni az ellenfélnek, akik ebben a pillanatban jobbak voltak nálunk. Mi azt hiszem a maximumot kihoztuk ebből a mérkőzésből, de nem tudtuk tartani az általunk diktált ritmust. Megint elveszítettük a lepattanó-párbajt, és elkövettünk néhány olyan hibát, amely sorsdöntőnek bizonyult.  – Dzunics Braniszlav az Albacomp Fehérvár vezetőedzője

– A három nullának mindenképpen örülünk, főleg azért, mert az a csapat, aki Fehérváron tizenhét mínuszról vissza tud jönni, és kétszer tud nyerni a play-offban, az megérdemelten jutott tovább. A fiúk ezúttal is bizonyították, hogy óriási lelkük, és szívük van, nem hiszem, hogy ekkora hátrányból sok csapat fel tudott állni Fehérváron. Ebből kell erőt merítenünk a továbbiakban is, illetve ez a nemzetközi porondon való részvételünknek is köszönhető, ahol olyan kiélezett meccseket játszottunk, hogy negyven percen keresztül koncentrálni kellett. A második félidei jó védekezésünk mellett, amikor már támadásban is elkaptuk a fonalat a hárompontosoknál, akkor szépen lépésről-lépésre jöttünk vissza a meccsbe, és a vezetésünk átvétele után az Albacomp lett egy kicsit bizonytalan. – Pór Péter a Szolnoki Olaj vezetőedzője

Statisztika: Mezőnybeli dobószázalék 24/56 : 27/63 43% : 43% Büntetők dobószázaléka 16/19 : 15/23 84% : 65% Lepattanók 28:44 Legtöbb lepattanó Chism 8, ill. Báder 11 Legtöbb gólpassz Simon B. 9, ill. Trotter 7

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.