Sport

Távolodik a döntő

Az Albacomp Fehérvár a kosárlabda bajnoki elődöntő második mérkőzésén, ezúttal Szolnokon szenvedett vereséget, így az Olajnak már egy győzelem elég a döntőhöz.

A pénteki hazai pályán elszenvedett vereség után nem kergettek illúziókat a fehérvári szurkolók, bár az idei szezonban már tudott nyerni az Alba a Tisza-ligeti Sportcsarnokban. Esélyeiket csökkentett azonban, hogy a pénteki első találkozón kézsérülést szenvedett Dwayne Chism, így nélküle kellett megpróbálniuk a kék-fehéreknek.

Aztán már az első tíz perc lényegében eldöntött mindent, a hazaiak javára. Báder Márton, aki hat perc után kiszállt Fehérváron, és több sérülés – keresztcsontzúzódás, valamint a könyökében keletkezett vérömleny – nehezítette az előzetes hírekkel ellentétben mégis játszott, így a palánk alatt mindenesetre egy centerrel jobban állt az Olaj a kezdéskor. Harminc pontot szórtak a piros-feketék az első negyedben, csupán Damian Hollis, és Muhammad El-Amin tudta velük tartani a lépést. A félidőre már 52 állt a hazai csapat neve mellett az eredményjelzőn, míg az Albacomp 44 járt, ez, pedig nem tűnt igazán jó előjelnek a harmadik negyed előtt. Ezt a játékrészt is tisztességesen megnyomták a vendéglátók, és már ekkor látszott, hogy méretes zakóba szaladhatnak bele Simon Balázsék. Az utolsó tíz percben szakvezetők nagy valószínűséggel már a harmadik, csütörtöki meccsre gondoltak, és pihentették ászaikat.

Az összecsapást teljesen megérdemelten nyerte meg a Szolnok, ezzel mindössze egy lépésnyire kerültek attól, hogy ismét döntőbe kerüljenek.

Jegyzőkönyv:

Szolnoki Olaj-Albacomp Fehérvár 100-74 (30-19, 22-25, 28-17, 20-13)

Szolnok, 2000 néző. Vezette: Földházi, Benczur, Hegedűs.

Szolnok: Trotter 23/21, Mills 10, Horváth Á. 18/12, Nikolov 10/3, Báder 6

Csere: Trepák 5/3, Fodor 11/3, Gay 13/9, Soós 4, Grebenár, Gaál, Nagy B.

Vezetőedző: Pór Péter.

Albacomp: Simon 7, El-Amin 26/15, Hollis 21/9, Hendlein 3/3, Keller Á. 6.

Csere: Juhos 2, Bódi 2, Supola 1, Madár 4/3, Gorzsás 2

Vezetőedző: Dzunics Braniszlav.

Az eredmény alakulása. 2. perc: 7-5. 3. perc: 9-10. 8. perc: 25-19. 12. perc: 37-21. 15. perc: 42-29. 18. perc: 49-43. 23. perc: 58-49. 29. perc: 76-59. 34. perc: 88-64. 38. perc: 96-69.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Szolnok javára

Edzőszemmel:

– Az Albának az első félidőben is El-Amin extra játéka kellett ahhoz, hogy közel maradjanak. A második félidőben összeállta a védekezésünk, a játékosaim mindet megvalósítottak, amit elhatároztunk. Ez a mérkőzés úgy érzem a miénk volt, a play-offban azonban minden meccs más, nem szabad megállni. Most megvan az az esély a 3-0-ra, de nagyon oda kell figyelnünk. – Pór Péter a Szolnok vezetőedzője

– Nagyon rossz ütemben kosárlabdáztunk, a védekezésünk sem úgy működött, ahogy kellett volna. Az első félidő vége felé még visszajöttünk, de mára ennyire futotta tőlünk. – Dzunics Braniszlav az Albacomp Fehérvár vezetőedzője

Ajánlott videó

Olvasói sztorik