Sport

Öttusa EB Fehérváron: Vannak esélyeseink!

Közel egy hónap múlva rajtol a Junior Öttusa EB Székesfehérváron, Korponai István szakmai igazgatóval beszélgettünk az esélyekről.

Nincs könnyű helyzetben az Alba Volán SC szakmai igazgatója, mivel van olyan versenyzője, aki éppen a Rómában zajló világbajnokságon ad számot tudásáról, és vannak olyanok, akik még bőven a készülnek a megmérettetésre.

„Ez mindig is gondot okozott, de megpróbáljuk úgy időzíteni, hogy a versenyzők csúcsformája a lehető legjobb legyen. Kovács Sarolta esete speciális, mivel sérüléséből kellett felépíteni, és talán a világbajnokságra sikerült utolérnie magát. Értelemszerűen a junior EB-re már teljesen fitt lesz, de nem szabad elfelejteni, hogy ezután következik számára a felnőtt EB, és egy hónappal később, pedig az olimpia. Erre kell a lehető legjobb formában lennie, de szükségesek ezek a világversenyek ahhoz, hogy „lobogjon a tűz” benne. Sokat számított a sérülés miatt a felkészülésből a két hét kihagyás, így hatványozottan kellenek az ilyen adrenalin növelő versenyek.” – tudtuk meg.

A fiúknál Demeter Gergely számít „nagyágyúnak”, ő idén ez idáig egész jó verseny-mérleggel dicsekedhet. „A nemzetközi fedettpályás versenyen elért egy hetedik helyezést, majd kétszer döntőzött – a százhalombattai Világkupán, és Oroszországban is be tudta magát verekedni százfős mezőnyben a legjobb harminchatba. Még csak első éves junior, úgyhogy van bőven ideje, s ne feledjük, hogy az ifjúsági olimpián már bezsebelt egy negyedik helyet. Ügyesen kell terelgetni őt, nagy lehetőség előtt áll, az biztos! – bizakodott mestere.

Tősgyökeres Alba Volános öttusázó Harangozó Bence, és Málits István is első éves junior, Harangozó már tapasztalatot szerzett tavaly a junior vb-n, ahol döntős lett. Korponai István szerint mindketten sokat fejlődtek, főleg vívásban, de Málits például olyan jól lő, és fut, hogy a kombinált számban bárkit képes megverni. „Remélem a hazai környezet pozitív dopping lesz számára.” – mondta Korponai István.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik