Belföld

Gyengén szerepeltek az öttusázók Brazíliában

A fehérvári Alba Volán versenyzői bejutottak az idei második világkupa döntőjébe, amit Rio de Janeiróban rendeztek, de ott nem azt nyújtották, amit vártunk tőlük.

A hölgyek döntőjét szombaton rendezték. Kovács Sarolta térdsérülés miatt nem indult a versenyen, bár őt nem is delegálták, hiszen olimpiai kvótáját már megszerezte, s úgy néz ki, hogy bírja a magyar szövetség bizalmát, Marosi Ádámmal együtt.

Gyenesei LeilaGyenesei Leila már a vívásnál rosszabbul indult, hiányzott a koncentrálás, sokat hibázott. Honfitársa, a budapesti Tóth Adrienn szépen nyitott, 952 pontjával a mezőny harmadik legjobbja volt. Az úszás Leila biztos száma, efelől nem is hagyott kétséget sem, és a második legjobb időt úszta. Sajnos az örökös ellenfél, a francia Elodie Clouvel 4 másodpercet vert Leilára. A két hibapontos lovaglással biztosította magának Gyenesei, hogy az első tízből rajtolhasson a hendikeppel indított kombinációs számnak.

Mivel Leila jól fut, már csak a lövészet okozhatott akadályt abban, hogy olimpiai kvalifikációs pontokat szerezzen. A hetedik helyről rajtolt Gyenesei Leila, az ötödikről Tóth Adrienn, s ez biztatónak tűnt. Az első lövéssorozatnál nem is volt gond, de a másodiknál megmagyarázhatatlanul 17 versenyző előzte meg Gyeneseit. Egyszerűen beragadt a lőállásba.

Az öt találatig tartó sorozatból az első négy viszonylag gyorsan lement, de az a fránya ötödik egyszerűen nem akart betalálni. Gyenesei Leila itt elvérzett. Az utolsó körben fogott pár helyet, de csak a 21. helyen tudott végezni. Riválisa, Tóth Adrienn kiegyensúlyozott teljesítményt produkált, értékes pontokat gyűjtött, és a 7. helyen végzett.

Demeter BenceA férfiak mezőnyében Demeter Bencétől vártunk jó eredmény. A fehérvári Alba Volán versenyzője biztató előjelekkel és formával indult Brazíliába. Riválisa az újpesti Tibolya Péter, akivel komoly versenyt kívánt vívni a fiatal fehérvári.

Nem is volt gond a kezdetnél, bár a vívás lehetett volna jobb is. Az úszás viszont nagyon szépen sikerült. A felnőttek között az 5. helyre beúszni egy junior korú ifjúnak szép teljesítmény. Bence már a verseny előtt izgult, hogy milyen lovat fog ki, s az izgalma beigazolódott: a táv felétől Bence lova gyakorlatilag mindent levert.

A lovaglás után Bencének a 25. pozíció jutott a kombájn rajtjakor. Nagy ellenfele, Tibolya Péter a 13. helyről indulhatott. Ismerve a kombinációs szám meglepetéseit lehetett számítani komolyabb előre lépésre is, bár az első tíz hely egy kicsit messzire került. A futás-lövés kombinációja nem segített Bencén, s egy arasznyit sem jutott előrébb, s a 25. helyen zárt. Péter pedig visszaesett a 24. helyre.

Pontokat szereztek a fehérváriak, de ez kevesebb volt, mint amit vártunk tőlük. A következő világkupa Százhalombattán lesz, ott már eredményt kell felmutatni! Demeter József, az Alba Volán Öttusa Szakosztály technikai vezetője elmondta: kevés idő állt rendelkezésre az akklimatizálódásra a magyar versenyzőknek, s a 32 fokos meleg, magas páratartalom biztos megviselte őket. Ennél mindkét versenyzőnk többre képes – mondta Demeter József.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik