A Ferencváros jó formában várja a Videoton FC elleni vasárnapi rangadót, hiszen legutóbb még a 21. fordulóban, Szombathelyen szenvedtek vereséget, azóta egyszer játszottak döntetlent és háromszor nyertek. Az előző játéknapon a Kecskemét ellen diadalmaskodtak hazai pályán 2-1 arányban. Ha a teljes tavaszi szezont nézzük, öt győzelem, három döntetlen, két vereség a mérlegük. Détári Lajos csapata egyre jobban összeérik, jelenleg a 9. a táblázaton. Ősszel 1-0-ra nyert a Vidi az Üllői úton André Alves találatával, a tavalyi bajnokságban tavasszal, pedig még Mezey György irányításával 5-0-as kiütéses győzelemmel zártak Sándor Györgyék a ferencvárosi oroszlánbarlangban. A legutóbbi sóstói összecsapáson, 2010 nyarán 1-1-es döntetlen született. Utoljára 1993 novemberében – Horváth Ferenc mesterhármasával – győztek a piros-kékek hazai pályán a Fradi ellen.
Paulo Sousa a Videoton mestere és stábja tudja, hogy milyen fontos találkozó vár a csapatra.
– Mi nagyjából ugyanúgy készülünk minden mérkőzésre, természetesen tisztában vagyunk vele, hogy a Ferencváros az legnépszerűbb klub az országban. Hihetetlen sok szurkoló áll mögöttük, akik mindig nagyszerű hangulatot teremtenek, a csapatuk, pedig folyamatosan fejlődött az idény során. Egyre stabilabbak az eredmények tekintetében, számunkra fontos, hogy a megfelelő intenzitás jellemezze játékunkat ellenük, a legjobb tudásunkat kell nyújtanunk ahhoz, hogy irányítani tudjunk a meccse egészében, és megszerezzük a három pontot. – nyilatkozta a klub hivatalos honlapján a szakvezető.