Sport

A gól sem jönne rosszul

Beharangozó: Vasárnap délután rangadót játszik a Videoton FC a Ferencvárossal.

A két csapat párharca már hosszú évtizedek óta helyezésektől függetlenül igazi presztízscsatát ígér. Így vélekedik erről Gosztonyi András is, aki eddig kétszer lépett pályára a Videoton FC színeiben a Ferencváros ellen, és pozitív mérlege van a zöld-fehérekkel szemben, hiszen egy fehérvári döntetlen (2010. augusztusban, 1-1), és egy idegenbeli, szép emlékű Üllői úti 5-0 szerepel a középpályás statisztikájában. Idén az utánpótlás válogatottban elszenvedett sérülése miatt először a Vasas elleni hazai meccsen kapott lehetőséget Paulo Sousától, majd legutóbb Zalaegerszegen már a gólszerzők közé is feliratkozott.

Nem kétséges, hogy nehéz, de küzdelmes mérkőzésen győzelmet vár a játékos:

– Az Üllői úton mindig jó érzés győzni, a Sóstói stadionban is az lesz a célunk, hogy ezeket a győzelmeket megismételjük. A Fradi az utóbbi négy fordulóban nem kapott ki, mesterük jól összerakta a csapatot, masszívabbak, mint tavaly voltak. Úgy érzem, hogy ez egy jó mérkőzés lesz, reményeim szerint sok nézővel, ahol mind a két csapat a győzelemre fog törekedni. A mi célunk nem lehet más, csak a három pont. Utolsó két bajnokin, a Vasas, és a Zalaegerszeg ellen kezdőként kaptam lehetőséget az után, hogy több mint egy hónapot kihagytam. Kezdem utolérni magam, és felveszem a ritmust. Legutóbb a gól sem jött rosszul, jó érzés volt betalálni. Nagyon bízom benne, hogy vasárnap is sikerülni fog egy újabbat lőni. – nyilatkozta a klub hivatalos honlapján Gosztonyi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik