Az olimpia jegyében versenyeznek az úszók

Csütörtök délelőtt az előfutamokkal elkezdődött a CXIV. Úszó Országos Bajnokság Debrecenben. A rajt előtt Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya beszélt az ob jelentőségéről.

Kiss László szövetségi kapitány a dbsportcentrum.hu-nak, az országos bajnokságnak – és a május végén esedékes Európa-bajnokságnak – otthont adó Debreceni Sportcentrum honlapjának adott interjút.

Kiemelte, nemcsak a bajnoki címek miatt fontos a mostani verseny, hanem az olimpiai kvalifikáció szempontjából is, ugyanis a versenyzőknek lehetőségük nyílik a szintidők teljesítésére.

„A londoni olimpiára eddig 13 „A” szintesünk van. Mindenképpen azt várom ettől az ob-tól, hogy ez a szám emelkedjen. Nagyon bízom benne, hogy sikerül „A” szintet teljesítenie Molnár Ákosnak és Gyurta Gergőnek, de több váltóban is megszerezhetjük a kvótát. De 100 méteres férfi pillangóúszásban például Biczó vagy Pulai is begyűjtheti ötkarikás kvótáját Debrecenben” – hangzott a kapitányi esélylatolgatás.

A kapitány elmondta, a férfi 4×200-as gyorsváltó, a férfi 4×100-as vegyesváltó, valamint a női 4×100-as gyors- és vegyesváltó kvótaszerzésében is bízik. Ehhez olyan időt kell úszni, hogy a világranglista legjobb négy váltója közé kerüljenek. A legjobb négy megállapításánál nem veszik figyelembe azokat a váltókat, amelyek a sanghaji vb-n bekerültek az első 12-be és ezzel már megszerezték a londoni indulás jogát. (Ez a magyarok közül csak a női 4×200-as gyorsváltónak sikerült.)

Erős mezőny gyűlt össze Debrecenben, hiszen Hosszú Katinka kivételével a magyar úszóválogatott minden tagja elindul az ob-n, ahová külföldről is érkeztek nemzetközileg magasan jegyzett úszók. Különösen izgalmasnak ígérkezik a férfi 200 vegyes döntője, ahol Cseh Lászlónak két nagy kihívója is akad, az ifjúsági olimpiai bajnok, dél-afrikai Chad Le Clos és a görög Ioannis Drymonakos személyében.

Férfi 400 vegyesen viszont elmarad a nagy összecsapás: sem Verrasztó Dávid, sem Kis Gergő nem mérkőzik meg Cseh Lászlóval a hosszabbik vegyestávon.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73914359, Balzsay Károly visszavonult magyar profi ökölvívó, a Bokszvilágszervezet nagyközépsúlyú volt világbajnoka. /interjú/, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.