A Videoton támadója, Andre Alves visszaérkezett Székesfehérvárra, szerződést aláírni, ám végül mégsem lett annak a dél-koreai klubnak a játékosa, akikkel, pedig megegyezett a Vidi. Alves lejáró szerződésére tekintettel a klub az elmúlt félévben több szerződéshosszabbítási ajánlatot is tett a játékosnak, akinek június 30.-án jár le a kontraktusa. Alves azonban ezeket nem fogadta el – írja a klub hivatalos honlapja. Ezek után a játékost a Felcsúton alapozó Videoton-Puskás Akadémia csapatához irányította a piros-kékek vezetősége, ahol hiába várták, nem jelent meg. Ezen kívül, pedig információink szerint le kellett adnia szolgálati gépkocsiját is.
Hazarendelte a Videoton FC vezetősége Andre Alvest a csapat spanyolországi edzőtáborából, mivel új szerződést akartak vele kötni, illetve bejelentkezett érte egy dél-koreai klub is.
Ajánlott videó
- 08:21 Nagy Lajos király ezüstpénzét találták meg Szigligeten
- 08:17 Új üldözős realityt indít idén az RTL a Most Wanted mellett
- 07:59 Nem tudott bemenni dolgozni a rettenetesen fájó bokája miatt, leadott a cégnél egy hamis orvosi igazolást
- 07:48 Az ukrán külügyminisztérium szerint Szijjártó teljesen elferdítette a bekéretett magyar ügyvivővel folytatott megbeszélés tartalmát
- 07:33 Orbán Viktor: Megtámadtak bennünket
- 07:25 Eldőlt: ez a versenyző esett ki a Séfek séfe első versenynapján
- 07:24 Nyírő-botrány: élesbe fordult a pszichiáterek lázadása
- 07:04 Pakisztán légi- és szárazföldi támadásokat indított Afganisztán ellen, a védelmi miniszter nyílt háborúról beszél
- 07:02 Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:01 Vomberg Frigyesnek nagyon hiányzik Wolf András: Pótolhatatlan a Séfek séfében
- 06:47 A hétvégén végre kitavaszodik
- 06:30 A legnagyobb átlagos amerikai címmel indul kvízműsor az Egyesült Államokban
- 06:27 Titokban megszületett David Guetta negyedik gyereke
- 06:18 Hajnalban megindult a teherforgalom a Budapest—Belgrád vasútvonalon
- 05:58 Találtunk egy sötét fejezetet a magát lábon lövő jelöltet váltó fideszes életrajzában
- 18:11 Török Gábor: A Fidesz politikai elitje egy vereséget talán el tudna viselni, egy kétharmadot nem
- 19:36 Sokkoló videó: majdnem emberek közé zuhant egy épület homlokzatának darabja az Andrássy úton
- 06:18 Hajnalban megindult a teherforgalom a Budapest—Belgrád vasútvonalon
- 17:50 Élesedik a konfliktus: a Mol felszólította a horvátokat, hogy engedjék át az orosz olajat
- 17:02 Tarjányi Péter: Ez a műveleti szarkavarás az oroszokra jellemző
- 07:24 Nyírő-botrány: élesbe fordult a pszichiáterek lázadása
- 00:29 Pintér Sándor: „Ami feladatot kaptam, mindent sikerült megoldani”
- 16:58 Beteget jelentett a gödi polgármester a testületi ülés előtt
- 18:54 Mindenki elolvad Punchtól, kivéve Sebestyén Balázst: „Nekem ez nem cuki”
- 18:57 Szalay-Bobrovniczky: Megdupláztuk az ország keleti felébe telepített helikopteres képességet
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
