Sport

Videoton FC: Neves ellenfelek az edzőtáborban

Hétfőn megkezdi a felkészülését a bajnokcsapat

Mindössze négy nap és véget ér a bajnoki címvédő Videoton FC csapata számára a több mint egy hónapos téli pihenő. Paulo Sousa vezetőedző, és segítői – kivéve a kapusedző Disztl Pétert – a hétvégén érkeznek meg Portugáliából, illetve Spanyolországból, ám csak rövid időre, mivel a január 9.-i első edzés, és orvosi vizsgálatot követően két nappal később visszatérnek Hispániába.

A fehérváriak keretében egyelőre nem lehet nagy mozgásról hallani, az már biztos, hogy a nyáron Kecskemétre kölcsönadott Gyurcsó Ádám visszatér korábbi állomáshelyére. Tavaly az NB II –es Videoton – Puskás Akadémia csapatában házi gólkirály, az NB I-ben egy mérkőzés (az Újpest ellen) erejéig bemutatkozó támadó idén már alaposan letette névjegyét a Hírős városban, hiszen 16 meccsen négyszer volt eredményes, és előző edzője Tomiszlav Szivics is elismerően nyilatkozott az U 21-es válogatottnál számításba vett játékosról.

„Váratlanul ért, ugyanakkor ezt pozitív visszajelzésként értékelem, hogy a Vidi szakmai stábja nyomon követte a kecskeméti teljesítményemet, és talán tetszett is nekik, amit tapasztaltak. Úgy érzem, sikerült könnyen beilleszkednem az NB I-be, és gyorsan felvettem az első osztály ritmusát. Biztos vagyok, hogy nem lesznek motivációs gondjaim. A Vidi edzői már összeállítottak nekem egy személyre szabott edzéstervet, melynek segítségével január 9-ig önállóan tudok edzeni.” – hangsúlyozta a játékos.

Az átigazolási időszakokban időről időre visszatérő, hogy vajon hová szerződik André Alves a piros-kékek legpiacképesebbnek tartott labdarúgója. A játékos piaccal foglalkozó német szakportál, a transfermarkt.de 1.300.000 euróra taksálja a brazil gólzsákot, akit a hírek szerint Ciprusról kerestek meg, méghozzá az Omonia Nicosia gárdája érdeklődik intenzíven iránta. Alves szerződése nyáron lejár Fehérváron, így akkortól szabadon igazolhatóvá válik, ezáltal ingyen kerülhetne a zöld-fehérekhez, ahol egy csapatban játszhatna honfitársával, Leandro Almeidával, aki két éve még a Debrecennel a Bajnokok Ligájában szerepelt, és a magyar válogatottban is tíz alkalommal jutott szóhoz.

A Videoton FC január 11.-én indul Malagába, ahol három hetet tölt a jelenleg a tabella harmadik helyén álló együttes. Az már szinte biztos, hogy rangos tornán vehetnek részt a fehérváriak, mivel meghívást kaptak a hagyományos, minden évben megrendezésre kerülő Football Impact Cup-ra. A nyolccsapatos megmérettetésen az ukrán Dinamo Kijev, a grúz Dinamo Tbiliszi, a svájci Young Boys Bern, az osztrák SV Mattersburg, a norvég IF Stromgodset, a lengyel Cracovia Krakow, valamint a litván FC Ekranas csapataival találkozhatnak. A tornán kívül még veretes ellenfelekkel mérkőzhet Sousa csapata, nem elképzelhetetlen, hogy az FC Basel, vagy éppen a Bajnokok Ligájában érdekelt CSZKA Moszkva is ellenfeleik között lehet.

Káldor András

Ajánlott videó

Olvasói sztorik