Sport

Csak nyolc döntős lesz a kajak-kenu versenyeken Londonban

A hagyományos kilenc helyett csak nyolc hajó jut majd a döntőkbe a nyári, londoni olimpia kajak-kenu versenyén.

“A döntés már korábban megszületett, a tavalyi előolimpiát is ebben a rendszerben bonyolítottuk le” – mondta csütörtökön Vaskuti István, a sportág nemzetközi szervezetének első alelnöke.

“Elsősorban azért változtattunk, mert a többi sportágban is hasonló a szisztéma, ehhez szerettünk volna idomulni” – tette hozzá a magyar sportvezető.

Vaskuti hozzátette: egyelőre a világ- és Európa-bajnokságokon marad a hagyományos, kilenc résztvevős finálé, az esetleges változtatásról az ötkarikás játékok után tárgyalnak majd.

A londoni olimpia július 27-én kezdődik és augusztus 12-én zárul.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik