Sport

A Steaua nyerte a „flúgos futamot”

Két mérkőzésre való találat született Bukarestben a MOL Liga pénteki találkozóján, amelyet a végén hosszabbításban a Steaua Bukarest nyert meg a SAPA Fehérvár AV 19 farmcsapata ellen.

Nem mindennapi összecsapás volt, az biztos, mivel a mérkőzés elején még a romániai gárda vezetett, és hozta 2-0-ra az első harmadot. A középső játékrészben azonban a fehérvári fiatalok szárnyaltak, akik nemcsak megfordították az állást, hanem kétgólos vezetéssel korcsolyázhattak le a második szünetre. Ekkor 2-4-et mutatott az eredményjelző tábla, és senki sem gondolta, hogy a következő húsz perc, valamint, az azt követő ráadásban nem kevesebb, mint tíz alkalommal kezdenek közepet a csapatok.

Az 56. percben Farkas Lőrinc Simon találatánál, 8-5-ös vendégelőnynél még a legelvakultabb Steaua szurkolók is hazafele indultak, nem hitték, hogy csapatuknak lehet még keresnivalójuk. Aztán egy időkérés megváltoztatott mindent. Az utolsó percben mindössze negyven másodperc elég volt ahhoz, hogy ledolgozza háromgólos hátrányát a bukaresti alakulat, majd a ráadás elején a győztes gólt is megszerezze, kialakítva ezzel a 9-8-as végeredményt. A Volán ifjai legközelebb vasárnap a HSC Csíkszereda otthonában lépnek jégre.

Steaua Bukarest – SAPA Fehérvár AV 19 farm 9–8 (2–1, 0–4, 6–3, 1–0) – hosszabbítás után
A fehérváriak gólszerzői: Kiss D. 2, Farkas T., Németh A., Farkas L., Fekti Á., Kocsis F., Tóth G.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik