Sport

Ez is ritka, kikapott a Boston Bruins

Az észak-amerikai profiliga címvédője, a Boston Bruins a Winnipeg Jets vendégeként szenvedett 2-1-es vereséget.

Meccsdömpinget rendeztek a tengerentúli hokiligában, húsz csapat is tiszteletét tette a jégen. Mindenképpen kiemelkedik a tíz találkozóból a Boston Bruins winnipegi veresége, ugyanis a címvédő a rendes játékidőben kapott ki.

Mindezt azért kell kiemelni, mert a Bocsok az elmúlt tizenöt találkozójukból tizennégyet is megnyertek, azon az egyen pedig a hosszabbításban kaptak ki, legutóbb október 29-én fordult elő a gárdával, hogy pont nélkül kellett lekorcsolyáznia a pályáról.

Így ért véget a Boston pontszerző sorozata:

A Detroit közben kisebb gödörbe került, ugyanis a Red Wings azt követően, hogy Denverben megszakadt a hét meccse tartó győzelmi szériája újabb vereségbe szaladt bele, ezúttal a St. Louis Blues vendégeként. Ugyan a Vörös Szárnyak kerültek előnybe még a második harmadban, szinte postafordultával egalizált a Blues, a harmadik harmad elején pedig kettőre növelte előnyét a hazai együttes. Jiri Hudler emberelőnyből ugyan betalált, ez a gól már túl későn érkezett, 3-2-re nyert a St. Louis.

A Vancouver Canucks hazai jégen tartott továbbképzést az Avalanche-nek jégkorongból, a kanadai társaság ugyanis egy megválaszolatlan hatost hintett a coloradói együttesnek. Daniel Sedin pályafutása ötödik mesterhármasával vezette győzelemre övéit, akiktől sérülés miatt David Booth és Roberto Luongo is kidőlt. A szélső az első harmadban vált ki, a térde sínylett meg egy ütközést, a portást pedig a nyakán találta el a korong Gabriel Landekoq lökete után, aki emiatt másodpercekig nem kapott levegőt.

Calgaryban tizenhárom gólt és hazai győzelmet láthatott a publikum, a veterán center, Brendan Morrison két-két góllal és gólpasszal járult hozzá a hazai Flames 7-6-os győzelméhez. A csapatkapitány Jarome Iginla is kitett magáért, ő két találattal és egy assziszttal zárt.

Eredmények – NHL, alapszakasz
New York Islanders-Tampa Bay Lightning 5-1
Toronto Maple Leafs-New Jersey Devils 2-3, hosszabbítás után
Montreal Canadiens-Columbus Blue Jackets 2-3, szétlövés után
St. Louis Blues-Detroit Red Wings 3-2
Nashville Predators-Phoenix Coyotes 2-3
Winnipeg Jets-Boston Bruins 2-1
Calgary Flames-Carolina Hurricanes 7-6
Vancouver Canucks-Colorado Avalanche 6-0
Anaheim Ducks-Los Angeles Kings 3-2
San José Sharks-Minnesota Wild 1-2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik