Sport

Tatabányán nyert a Füred, Pásztor is játszott

A férfikézilabda-bajnokságban a Tatabánya odahaza kapott ki a Balatonfüredtől a bajnokság 13. fordulójában.

Rangadót rendeztek a férfi kézilabda NB I.-ben, mivel mind a Tatabánya, mind a Balatonfüred európai kuparésztvevőnek számít, ráadásul a Veszprém és a Szeged mögött méltán pályázik a dobogóra a Budapest Bank Ligában.

A Tatabánya hivatalos weboldalának tudósítása szerint a hazaiak egyetlen egy alkalommal vezettek a mérkőzésen, 1-0-ra. Onnantól kezdve a Carbonex csak futott az eredmény után.

A hazaiaknál Rédei, Lele ügyeskedett, a vendégeknél Diaz és a kapus Szathmári emelkedett ki a mezőnyből. A balatoni csapat az első félidőben felépített két-háromgólos előnyét folyamatosan tartotta, igaz, nem is tudott nagyon elhúzni a hazaiaktól csak egyszer, 16-10-re. Remek mérkőzést láthatott tehát a közönség, amelyen ezúttal is (mint az elmúlt időszakban mindig) a Füred örülhetett.

A Balatonfüredben egyébként játszott (és három gólt szerzett) Pásztor István is, akit a minap jogerősen is nyolc hónap letöltendő szabadságvesztésre ítéltek halálos közlekedési baleset okozása miatt.

Eredmény – férfikézilabda-bajnokság
Tatabánya – Balatonfüred 23-25 (9-14)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik