Sport

Konkoly: Mindegy, ki ellen, csak jussunk tovább

A Győri Audi ETO KC vezetőedzője szerint a szerdai vereséget követően csapatának kötelező feladat volt a vasárnapi győzelem.

Amint arról vasárnap beszámoltunk, a győri kézilabdás lányok hazai pályán 37-29-re legyőzték a Németh András által irányított Hypót, ezzel megnyerték a Bajnokok Ligája C csoportjának küzdelmeit. Konkoly Csaba, a gárda vezetőedzője a Sport24-nek elárulta, hullámzónak látta csapata teljesítményét:

“A kinti mérkőzés tapasztalataiból kiindulva igyekeztünk a lehető legjobban felkészülni a Hypo ellen. A győzelmünk egyik alappillére az volt, hogy végre fel tudtuk törni Németh András csapatának nyitott védekezési rendszerét. Hullámzó teljesítménnyel, nagyon sok kimaradt helyzettel, de sikerült a végére felőrölnünk az ellenfelünket. Szerencsére olyan győzelmet arattunk, mellyel csoportelsőként jutottunk tovább a legjobb nyolc közé.


A teljesítménye és a lőtt góljai alapján kiemelném Jovanka Radicevicet. Az első félidőben Eduarda Amorim és Hornyák Ágnes produkciójával is elégedett voltam. A többiek önmagukhoz képest közepesen szerepeltek a vasárnapi meccsen. A második félidőben támadásban csapatmunkával sikerült összeszedni a nyolcgólos előnyt”
– értékelt Konkoly.

A nyolc csapat két négyes csoportban folytatja a BL-meccseket, kedden sorolják az összeállítást. Konkoly Csabának nincsenek előzetes elvárásai ezzel kapcsolatban:

“Nincs kívánságlistánk olyan téren, hogy kivel igen, s kivel nem szeretnénk megmérkőzni a következő fordulóban a Bajnokok Ligájában. Európa nyolc topcsapata fog megmérkőzni egymással, szerencsére mi is közéjük tartozunk. Mindenképpen arra törekszünk, hogy az elkövetkezendőkben is hasonló teljesítményt nyújtva kiharcoljuk a továbbjutást ebből a körből is.”

A Győr lehetséges csoportbeosztása
Győr, Oltchim Valcea (román), FC Midtjylland (dán), Krim Ljubljana (szlovén)
Győr, Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Ljubljana, Itxako Navarra (spanyol)
Győr, Larvik (norvég), FC Midtjylland, Itxako Navarra

Ajánlott videó

Olvasói sztorik