Sport

Szívrohama volt, majd elnök lett a litván klasszis

Egy hónappal azután, hogy infarktusa volt, a litván kosárlabda szövetség első emberének válaszották, Arydas Sabonist.

“A kosárlabda révén elismerik Litvániát világszerte, s a sportágnak köszönhetően egységesebb az ország” – nyilatkozott hétfői megválasztását követően a 2005-ben visszavonult, 46 éves olimpiai bajnok, akit idén választottak be a sportág legnagyobbjai közé, a Hírességek Csarnokába.

Arvydas Sabonis azt a Vladas Garastast váltja az elnöki poszton, aki korábban edzője volt a válogatottnál és a Zalgiris Kaunas csapatánál.

A korábbi kiváló kosaras az egyedüli elnökjelölt volt, és szándékát az után sem változtatta meg, hogy szeptember végén játék közben rosszul lett, s – amint az utóbb kiderült – szívrohamot kapott.

A 221 centis Sabonis még a szovjet válogatott tagjaként lett ötkarikás aranyérmes 1988-ban, továbbá világ- és Európa-bajnok, majd hét idényt húzott le az NBA-s Portland Trail Blazersnél. A litván nemzeti csapattal két olimpiai harmadik helyet szerzett.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik