A három nappal a tegui világbajnokság rajtja előtt tartott kongresszuson, helyi idő szerint délelőtt az elektronikus hiba miatt érvénytelenítették a négy alelnök kijelöléséről döntő voksolást. Akkor Szergej Bubka az utolsó lett az öt jelölt között.
Az ismételt szavazáson a rúdugró rekorder a negyedik legtöbb voksot gyűjtötte be. Mellette a katari Dahlan Al-Hamad, a brit Sebastian Coe és az amerikai Robert Hersh is alelnök maradt. A kanadai Abby Hoffman, aki eddigi tanácstag volt, nem kapott elég szavazatot.
Azokat a szavazásokat, amelyekre eddig nem tudtak sort keríteni, csütörtökre halasztották. Így akkor derül ki, hogy a magyar szövetség főtitkára, Gyulai Márton tanácstag lesz-e. Itt 14 helyre 32-en pályáznak.
Az már korábban eldőlt, hogy – egyetlen jelöltként – a szenegáli Lamine Diack marad újabb négy évre az IAAF elnöke.