A milánói rendőr az ankarai döntőben vitatható pontozással, bár látszólag simán kapott ki 20:14-re az orosz Magomed Omarovtól. Majd az eredményhirdetés után exkluzív interjút adott honlapunknak.
– Roberto! Kétszeres világbajnok – 2007-ben és 2009-ben -, olimpiai bajnok Pekingben 2008-ban, de az Európa-bajnoki cím most is elkerülte. Mit érez?
– Óriási csalódottságot. Mindent megnyertem már hosszú pályafutásom során, a világbajnokságot kétszer is, de az Európa-bajnoki arany csak nem akar összejönni. És most már valószínű, hogy nem is fog. Mert London után minden bizonnyal befejezem, akkor már 32 éves leszek.
– Mi kintről úgy láttuk, hogy nem feltétlenül veszítette el az orosz Magomed Omarov elleni döntőjét, jóllehet a bírók 20:14-re a fiatal oroszt hozták ki győztesnek.
– Én sem éreztem, hogy kikaptam volna, de nagyon szoros meccs volt. Tudja, nekem már elegem van az oroszokból, persze ezt ne értse egészen komolyan, nincs velük semmi bajom, csak Omarov már a hatodik orosz, akit ellenem küldtek.
– Hogyhogy?
– A 2002-es permi Eb döntőjében Alekszandr Povetkintől kaptam ki, aki aztán az athéni olimpia elődöntőjében is megvert 31:18-ra. De előtte még a pulai Eb döntőjében is tőle kaptam ki, ugyancsak 2004-ben. Utána szerencsére elment profinak, de a megpróbáltatásaimnak még nem volt vége.
– Mert jött az újabb orosz?
– Igen, Roman Romancsuk, ő a 2005-ös mienjangi vb elődöntőjében vert meg 34.27-es pontozással. De aztán őt is lecserélték, következett Iszlam Timurzijev, aki a 2006-os plovdivi Eb negyeddöntőjében győzött le 36:21-re. Mígnem a chicagói világbajnokságon végre legyőztem egy oroszt, Timurzijevet, az elődöntőben – igaz, sérülés miatt nem tudott kiállni ellenem. És utána meg is nyertem a világbajnokságot.
– Miként egy évre rá az olimpiát is Pekingben.
– Ott nem találkoztam orosszal, a döntőben egy kínait győztem le. Utána novemberben a liverpooli Eb-n nem indultam, de aztán jött a hazai világbajnokság, 2009-ben, szülővárosomban, Milánóban.
– Ahol megint első lett.
– Meglehet, talán azért, mert ismét elkerültem az oroszt, Gyenyisz Szergejevet, akit a fehérorosz Viktar Zujev ütött el a továbbjutástól a negyeddöntőben. De nehogy azt higgye, hogy megszabadultam az oroszoktól. Tavaly Moszkvában már a nyolc között kifogtam Szergej Kuzmint, akit 6:3-ra kihoztak ellenem, pedig szerintem én voltam a jobb.
– Itt, Ankarában a döntőig – sőt, még a döntőben is – remekelt.
– Pedig jövő hónapban már betöltöm a harmincegyet. Sajnos, Omarov megvert, a bíróknál mindenképpen, és ez számít.
– Most mi lesz?
– Semmi, hazamegyek Milánóba, és készülök a szeptemberi bakui világbajnokságra. Sorozatban harmadszor is meg akarom nyerni a vb-t.
– A mostani vereség, illetve annak a módja nem bántja?
– Dehogynem, de én tényleg azt vallom, hogy ami nem öl meg, az megerősít. És azt is tudom, hogy most nem voltam száz százalékos állapotban. Majd Bakuban, az olimpiai kvalifikációs vb-n! Azért a mostani ezüstért sem kell szégyenkeznem.
– Meddig folytatja még?
– Jön, ugye, a világbajnokság, s ha kijutok rá, a londoni olimpia. Valószínűleg az lesz a búcsú. Öreg leszek már, 32 éves, még további két évig folytathatnám, de nem valószínű, hogy nekivágok.
– És a profiboksz?
– Á, az engem nem érdekel. Amatőrként fogok visszavonulni.
