Sport

Schmitt Pálnál tettek esküt a speciális olimpikonok

Schmitt Pál államfő hivatalában tette le az ünnepélyes esküt az a 76 speciális olimpikon, aki Magyarországot képviseli Athénban a június 25-én kezdődő XIII. nyári világjátékokon.

“Büszke vagyok, hogy köszönthetem önöket itt a Sándor-palotában, ahol nemcsak köztársasági elnökként, hanem sporttársként is állok önök előtt – mondta köszöntőjében Schmitt Pál. – Pontosan tudom, hogy mit éreznek most a sporttolók röviddel a nagy esemény előtt. Azt, amikor már mindenki a napokat számolja. Én úgy gondolom, hogy olimpia csak egy van, nem egy esemény, de egy eszme. Akkor mit is jelent, hogy speciális: azt jelenti, hogy különleges, és önök különlegesek.”

Az eskü szövegét Fábián László olimpiai bajnok öttusázó és az értelmi fogyatékos versenyzők képviseletében Malacsek Zsófia, valamint Kiss Sándor mondta el.

Az eseményen, melynek műsorában többek között Balázs Fecó lépett fel, Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Czene Attila sportért felelős államtitkár is megjelent.

A június 25-től július 5-ig tartó speciális nyári játékokon 21 sportágban rendeznek versenyeket, ezek közül 13-ban szerepel majd magyar sportoló.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik