Sport

Négy között a svédek

A németek háromgólos vereséget szenvedtek a szlovákiai jégkorong-világbajnokság második negyeddöntőjében.

Miután a csehek már bejutottak az elődöntőbe, a Svédország-Németország összecsapás volt hivatott arról dönteni, hogy ki lesz Jagrék ellenfele a legjobb négy között a vb-n.

A svédek nem akarták a véletlenre bízni sorsukat, Thornberg révén mindössze 27 másodperc után vezetéshez jutottak, de Barta két percen belül egyenlített. Enyhe északi fölény volt érzékelhető, ez pedig a harmad második felében gólban is megmutatkozott, így ismét előnyben volt Svédország.

Sőt, a második játékrészben négy perc alatt kétszer is eredményesek voltak a svédek, de a harmad végén Wolf szépített, kétgólosra csökkentve a németek hátrányát.

A záró harmadban nem tudott közelebb férkőzni a német válogatott, Thornberg második gólja után (5-2) pedig már szinte reménytelen helyzetbe kerültek. Uwe Krupp együttese nehezen viselte a vereséget, a mérkőzés hátralévő részében három német játékost is kiállítottak, a svédek azonban még a kettős emberelőnnyel sem tudtak élni, igaz, erre már nem okozott nekik gondot.

Eredmény – Jégkorong vb, negyeddöntő (Pozsony)
Svédország-Németország 5-2 (2-1, 2-1, 1-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik