Sport

Kettős sikerrel finalista az ETO

Elsőként a címvédő Győr jutott be a női kézilabda NB I fináléjába, miután az elődöntő második, csütörtöki mérkőzésén 34-31-re győzött Vácott.

Az első félidőben 2-2-ig kiegyenlített csatát láthatott akönség, majd a Győri Audi ETO szép lassan elkezdte lerázni magáról riválisát, így már a félidőben hétgólos volt a Rába-parti hölgyek előnye.

Fordulás után Görbicz Anitáék kilenccel is elhúztak, de a hazai pályán játszó Vác nem adta könnyen magát sőt, a 47. percben két találatra is feljött ellenfelére, Konkoly Csabának időt is kellett kérnie, hogy rendezze a sorokat. Ez felrázta a győri lányokat akik gyorsan dobtak is négyet, végül pedig megérdemelten nyertek 34-41-re, így kettős győzelemmel biztosították helyüket a fináléban.

Az elmúlt öt év bajnoka a döntőben a Debrecen és a Ferencváros párharcának győztesével találkozik, ott a mindent eldöntő harmadik összecsapásra vasárnap kerül sor.

Eredmény – elődöntő, 2. mérkőzés
Syma-Vác – Győri Audi ETO KC 31-34 (15-22)
A párharcot 2-0-ra nyerte a Győr.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik