Sport

Még egy nap a lengyel-magyarig

Ötvenperces edzés, valamint taktikai megbeszélés szerepelt a férfi kézilabda-válogatott csütörtöki programjában a svédországi világbajnokságon.

A sérültek állapota folyamatosan javul, és minden benevezett játékos már nagyon várja a hetedik helyért kiírt, Lengyelország elleni találkozót. Azt Mocsai Lajos szövetségi kapitány még nem döntötte el, hogy péntek délelőtt tart-e tréninget a 18 órakor kezdődő összecsapás helyszínén, a kristianstadi arénában.

A lengyelek elleni mérkőzésnek az a tétje, hogy megszerzi-e a csapat az olimpiai selejtezős részvételt érő hetedik helyet, vagy pedig egy évet “izgulnia kell”, mert a 2012. januári szerbiai Európa-bajnokság végeredménye alapján még a mostani nyolcadik pozíció is érhet kvalifikációs lehetőséget.

Abban az esetben lesz a vb-nyolcadikból is ötkarikás selejtezős együttes, ha a kontinensviadalon a vb 2-7. helyezettek közül valamelyik szerez olimpiai kvótát, azaz az egyik ilyen együttes nyeri az Eb-t, vagy úgy lesz ezüstérmes, hogy a most vasárnap világbajnoki aranyérmes gárdától kap majd ki az Eb-döntőben.

A lengyeleket jól ismeri a gárda. Legutóbb január 8-án, a gdyniai Újévi Kupán találkozott a két együttes. A 31-31-re végződött meccsen a tornagyőztes magyaroktól Perez és Fazekas is hiányzott.

A két együttes eddig 64-szer meccselt, 31-szer a magyarok, 23-szor a lengyelek nyertek, és volt 10 döntetlen. A tavalyi Eb-n a lengyelek a negyedik, a magyarok a 14. helyen végeztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik