Sport

Kezdődik a jégkorong MOL Liga – kilenc induló

A Csíkszereda-Steaua Bucuresti örökrangadóval, valamint három hazai meccsel kezdődik el a harmadik alkalommal kiírt közös magyar-román bajnokság.

A kilenc induló közül a címvédő Vasas, valamint a Dunaújváros, a Ferencváros, Miskolc, a Csíkszereda és a bukaresti csapat a legjobb négy közé jutást reméli, míg az Újpest, a Fehérvár, valamint a Brasso abban bízik, hogy bekerül a nyolcas rájátszásba.

Ráduly Róbert, a liga új elnöke, egyben Csíkszereda – saját bevallása szerint hokiőrült – polgármestere hangsúlyozta: az előző idényhez képest bővült a mezőny, és az előzetes erőviszonyok alapján minden bizonnyal az eddigi legkeményebb és legizgalmasabb kiírás következik.

A Vasas bízik benne, hogy megvédi címét, ugyanakkor a Dunaújvárosi Acélbikák.Docler alakulata -– amely az előző szezonban az alapszakasz élén végzett –- is szeretne feljutni a csúcsra, akárcsak az első MOL Ligát nyerő Csíkszereda. A Ferencváros-Orangeways legalább az elődöntőig szeretne eljutni, akárcsak a nyáron alaposan megerősödött, a klubvezető Egri István által megfogalmazott középszerűségből kilépni igyekvő Miskolc.

Az Újpest szeretne meglepetést okozni a fiatalokkal, ám Ancsin Jánosék nem hiszik, hogy volna esély a négy közé jutásra.

Nem akar utolsó lenni a Sapa Fehérvár AV19, amely a fiatal tehetségeire alapoz. A fehérváriak első csapata továbbra is az osztrák bajnokságban szerepel, majd a végjátékban kapcsolódik be az ob I-be.

A klubok az alapszakaszban négyszer találkoznak egymással, a két utolsó pedig a playoffba jutásért vív selejtezőt. A kieséses rendszerű rájátszás a negyeddöntő, elődöntő és finálé után januárban zárul.

Kovács Zoltán, a magyar szövetség főtitkára jelezte: idén is, év végén, a két ünnep között szeretnék megrendezni a tavaly nagy sikert hozó nyitott pályás meccset, az úgynevezett Winter Classicot a budapesti Kisstadionban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik