Sport

Óriási pólós győzelem: megvertük a szerbeket

Szenzációsan játszott a magyar vízilabda-válogatott, és hat év után diadalmaskodott a déli szomszéd nemzeti csapata ellen.

A magyar válogatott legutóbb 2004. augusztus 29-én győzte le a szerb csapatot, az athéni olimpiai döntőben 0:3-as állást követően. Azóta számos világeseményen törtek borsot az orrunk alá Udovicsicsék és a többiek, legyen az a felnőtt vagy éppen a korosztályos válogatottak egyike. Most, az Európa-bajnokság második csoportmérkőzésén sem mi voltunk az esélyesek, hiszen az olimpiát követően megkezdődött a magyar keret fiatalítása.

Remekül kezdett a magyar válogatott az esőben és nagyjából 10-12 fokban megrendezett találkozón: Biros góljával vezettünk, majd hiába szerzett gólt Filipovics, az első negyedet Varga Dániel gólja zárta (2:1).

A második ráúszás utáni 8 percben a szerbek voltak eredményesebbek, de csak éppen annyira, hogy a félidőben 3-3-at mutasson az eredményjelző. A mieink gólját Madaras szerezte.

A nagyszünet után egészen fantasztikus védekezést mutattak be a magyar csapat tagjai, a kapuban Nagy Viktor parádézott, támadásban pedig még ennél is jobban ment a fiúknak. Sorozatban négy gólt sikerült lőni úgy, hogy egyet sem kaptunk. Sorrendben Hosnyánszky, Kis Gábor, Madaras és Szivós lőtt a kapuba. 7-3-ra vezetett ekkor a magyar válogatott.

A záró negyedre tehát négygólos előnnyel fordult a csapat. A védekezésünk továbbra is jól muzsikált, Nagy Viktor pedig alighanem első számú kapussá “dolgozta magát” ezen a presztízstalálkozón.

Négy és fél perccel a vége előtt Filipovics meglőtte harmadik gólját, majd aztán Madaras úgy gondolta, felzárkózik mellé, ő is bevágta a jobb oldalról (8:4 ide). Udovicsics talált be 2:30-cal a vége előtt (8:5), majd elhibázott támadások után beléptünk az utolsó percbe.

Innen már nem lehet elveszíteni! 35 másodperccel a vége előtt 5 méterest kaptak a szerbek, Prlainovics belőtte. 8 másodperccel a vége előtt Kis Gábor azért megadta a kegyelemdöfést a szerbeknek.

Magyarország hat év után győzte le Szerbiát, méghozzá meglepő, ám annál jobban eső magabiztossággal.

Vízilabda-Európa-bajnokság, Zágráb, 2. forduló:

Magyarország–Szerbia 9:6 (2:1, 1:2, 4:0, 2:3)
gólok: Madaras (3), Biros, Varga Dániel, Kis G. (2), Hosnyánszky, Szivós, illetve Filipovics (3), Udovicsics (2), Prlainovics

További eredmények a csoportban:

Görögország-Macedónia 10-5 (2-2, 4-1, 0-1, 4-1)
Németország-Oroszország 7-6 (2-0, 1-3, 2-2, 2-1)

A csoport állása: 1. Magyarország 6 pont, 2. Szerbia 3 (19-14), 3. Németország 3 (15-16), 4. Görögország 3 (15-18), 5. Macedónia 3 (15-19), 6. Oroszország 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik