Közélet

Orvosok helyett a hitében bízott: megölte a kígyó

Az orvosok megmenthették volna, ám a kentucky-i lelkipásztor elutasította a segítséget, mert biztos volt benne, hogy hite megmenti a méregtől.

Gregory “Jamie” Coots pünkösdista lelkipásztort a Kentucky állambeli Middleborough-ban érte a halál.

A Bibliában találta az utalást

A National Geographic ismeretterjesztő csatorna egyik műsorában korábban kijelentette, hogy talált a Bibliában egy utalást, amely szerint a mérges kígyó marása nem árt az Isten által “felkent” hívőknek.

A mérges kígyók tartását a legtöbb amerikai államban tiltják, ám az az amerikai Délen, főleg vidéken ennek ellenére is dívik. Coots harmadik generációs kígyótartó volt, aki a veszélyes és törvénybe ütköző gyakorlatot, továbbá templomát a fiára kívánta hagyományozni.

Fél ujját korábban elvesztette

A “kígyózás” miatt többször meggyűlt a baja a hatóságokkal, azoknak meg vele. 2008-ban letartóztatták, mert kiderült, hogy 74 kígyót tart a házában. 2013 februárjában egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, mert rajtakapták, hogy Tennessee államból mérges kígyókat szállított Kentuckyba.

A lelkipásztornak a hatóságok mellett a kígyókkal is volt már baja: ugyancsak marás miatt elvesztette korábban egy ujjának a felét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik