Közélet

Ufók miatt rántott elő pisztolyt vaginájából

Ráadásul mindezt fehérneműben.

Bár viszonylag ritkán, de előfordul, hogy még a szerkesztőség “internet-edzett” tagjait is meg tudja lepni egy-egy történés. Kétségtelenül ezt a kategóriát gazdagítja a Pulitzer-díjas Cormac McCarthy ex-nejének, a 48 éves Jennifer McCarthynak a vasárnapi letartóztatása, melyet azzal érdemelt ki, hogy fegyvert szegezett 53 éves élettársára. De hogy!

A férfi elmondása szerint kora reggel sikerült annyira összeveszniük egy űrlényes témán(!), hogy a nő elhagyta Santa Fe-i otthonukat, majd mikor visszatért, szexi fehérneműbe bújt, visszatért a közös hálószobába és a következő kérdést tette fel: “Melyikünk őrült, te vagy én?” Valószínűleg a válaszadást megkönnyítendő húzott elő a nemi szervéből egy Smith & Wesson típusú pisztolyt, amivel a férfi fejére célzott.

A fegyver szerencsére nem sült el, a nőt sikerült leszerelni, a pisztoly pedig először a vécében, majd a ház előtti kukában kötött ki – ahonnan már a kiérkező rendőrök távolították el.

Vallomásában Jennifer ugyan elismerte a veszekedést, a történet maradékát azonban kitalációként jellemezte, hiszen állítása szerint fegyverét “már egy ideje” nem találja. A nő kifizette az ötezer dolláros óvadékot, úgyhogy a bíróság előtt szabadlábon védekezhet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik