Egy jobboldali újságíró lehordott minket (mármint a Méltányosság Politikaelemző Központ egy-egy munkatársát), hogy miért beszélünk mi is egyre többet a populizmusról. Nos, itt a válaszom.
Jó ideig nem operáltak vele, aztán egyszer csak megjelent, s azóta boldog-boldogtalan használja.
Egyesek szerint a populizmus a demokratizálás veszteseinek ideológiája. Én inkább a populizmus okát keresem, s alighanem a demokrácia mibenléte felől érdemes közelíteni.
A demokrácia végtelenül érzékeny rendszer, s hogy a huszadik század elején találkozott a liberalizmussal, általában egymás természetes szövetségesei; ám amikor jól mennek a dolgok, észre sem vesszük, hogy mégsem azonosak.
Azonosulás látszott például akkor, amikor Magyarország 1990-ben újra a demokrácia útjára lépett. Eszébe nem jutott senkinek firtatni, hogyan is állunk a két alkotóelemmel, és jogosan nem, ugyanis harmonikusan kiegészítették egymást.
A későbbiekben az egyensúly liberalizmus és demokrácia között megbomlott.A bomlásra különböző reakciók születtek, az egyik a populizmus, mely a többségi elv háttérbe szorulására, megkérdőjelezésére adott reakció. Elképzelhető ilyesmi? Vitathatatlanul. S hogyan képzelhető el? Úgy, hogy a liberális elem túlsúlyossá válik, amit a demokratikus elem hívei fenyegetésként élnek meg.
Természetesen ennek a fordítottja is igaz: a kisebbségi jogokra, a hatalommegosztásra érzékenyek olykor úgy érzik, hogy a többségi elv hívei éppenséggel ezeket a jogokat veszélyeztetik.
Lehetetlen kideríteni, „ki ütött előbb”. S nem is az a lényeg, hogy felgöngyölítsük, kinek van igaza. Hanem az, hogy a liberális demokráciát mindkét irányból, a liberalizmus túlzásba vitele és a demokrácia túlzásba vitele felől is érheti támadás.
S hogy mit érezhet veszélyeztetve az egyik vagy a másik oldal? A demokraták azt, hogy a liberálisok túlzásba viszik a pluralizmust, a diverzitást, s ezzel fenyegetik az összesség kohézióját. A liberálisok azt, hogy a demokraták túlzásba viszik a többség jogait, fenyegetve az egyéni jogokat és az egyéni autonómiákat.
Azonban nem veszik észre, hogy részben az ő radikális pluralizmusuk a ludas.
Minden változáshoz két fél kell. Joggal várná el, hogy ne csak az ő populizmusáról essen szó, hanem a másik oldal ebben játszott szerepéről is. S miért is ne lehetne szóba hozni, hogy miközben a liberalizmus is védi a maga demokrácia-eszményét, akár hibákat követ el?
Ezek legitim felvetések, és egy társadalom jól-léte szempontjából is fontosak. Az a társadalom, amely legfőbb és szinte egyetlen magyarázatként a populizmussal tud előállni, nem tudja megválaszolni, hogy valójában mi is a baja.
Ha valami baj van, akkor az a demokrácia belső természetéből, a két alkotóelem ellentmondásos viszonyából következik. Épp ezért az első lépés egyáltalán fölfogni, hogy ezek az alkotóelemek békés szövetségesekből békétlen ellenfelekké váltak.
Minden más ebből a belátásból következik.
A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ vezetője
Kiemelt kép: iStock
