Nagy vitákat kavar az új oktatási törvény magántanulókra vonatkozó passzusa. Nemcsak azért, mert ismét erőből és sunyin született meg valami rettentően káros és merőben átgondolatlan törvény, hanem azért is, mert ezzel ismét kiviláglott, mit gondol a kormány az oktatásról. Például azt, hogy simán lehet uborkaszezonban, fű alatt dönteni róla, úgysem érdekelnek senkit a következmények.
A törvény szigorítja a magántanulói státusz feltételeit, vagyis lényegében visszakergetné az állami oktatásba azokat, akik inkább menekülnének onnan. Jogos. Hiszen amúgy hol másutt tanulhatná meg a diák, teszem azt, hogy Esterházy Péter egy kultúraromboló alak (ahogy azt róla a minap a hazafias nevelés előremozdításával megbízott Takaró Mihály előadta?)
Takaró szerencsére nemcsak bárgyú, hanem következetes is. Egy régi tanítványa mesélte, Kazinczy szülőházánál kirándult a tanár úrral, aki amellett, hogy elismerte Kazinczy elvitathatatlan érdemeit a nyelvújítás terén, kifejtette, hogy a költő bizony felettébb kártékony alak volt, hiszen a szabadkőművesség az ő révén vetette meg a lábát hazánkban, a szabadkőművességből pedig nem más nőtt ki, mint minden kártékonyságok legkártékonyabbika: a liberalizmus.
Hatalmas ötlet ilyen rendkívüli gondolkodóra bízni a NAT hazafiasítását. Ennél csak az nagyobb ötlet, hogy magát a NAT-ot is hazafiasítani kell.
Mondhatná azt a NER, hogy az a hazafias, ha megtanítjuk a fiatalokat felelősen gondolkodni a jövőjükről, ha megtanítjuk, mi az a demokrácia, mi az a közpénz, miért nem jó bólogató Jánosnak lenni, megtanítjuk, mit takar egy valódi közösség, megtanítjuk, hogy az a hazafiasság alapja, hogy betartjuk közös szabályainkat, befizetjük az adónkat, nem károsítjuk meg a közösségünket. De ezt a NER nem mondja.
A NER inkább lózungokkal tölti fel a hazafiság fogalmát, degradálja, leviszi a hőbörgés és a „könnyes szemmel közösen éneklünk” szintre.
S létezik egész egyszerű, könnyen fogyasztható megfejtés is a hazafiságra:
Meg az a hazafi, aki befogadja, sőt, terjeszti Takaró olyan elméncsségeit, mint azt, hogy „a magyar kultúra olyat tud, amilyet semelyik más”. (Ja, egyébként tényleg tud olyat. Ahogy az összes nemzet kultúrája tud olyat, amit rajta kívül egyetlen nemzet kultúrája sem tud. Vagyis kurvára semmi értelme Takaró tételének.)
Aki belegondol, hogy hol e gondolkozás alja, az, ha teheti, menekíti gyermekét a közoktatásból. S ez a menekítés eztán nehezebb lesz, mint eddig volt.
Ráadásul a magántanulóság eleve nem fekete-fehér kérdés. Ahogy L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője a minap rávilágított, a törvénytervezet nem csupán azért születhetett, hogy vegzálja az értelmiség kormánykritikus részét, hanem részben valóban bizonyos gyerekek védelmére.
Oké, megpróbálom jóhiszeműen feltételezni, hogy a törvény őket szándékozik védeni. Ennek csupán az mond ellen, hogy az iskolai szegregáció immár elképesztő méretet ölt országszerte, bizonyos iskolák nyíltan és egyre durvábban gettósodtak. Szemforgatás azzal érvelni, hogy ezekben az iskolákban a visszakényszerített tanulók valóban tanulnak majd valamit abból, ami a tankönyvekben áll.
Ha valóban ilyen nemes a cél, ha valóban az vezérli a törvényalkotót, hogy benn tartsa az oktatásban a problémásokat, akkor nyilatkozzék: A visszakerülők megfelelő képesítésekkel rendelkező tanárok kezébe kerülnek majd? Lesznek iskolapszichológusok, fejlesztőpedagógusok, asszisztensek? Mit kívánnak tenni a megelőzés terén? És a felzárkóztatásban?
Ebben az álszent játékban jó partner az egyház, mely állami hátszéllel zömmel elitiskolákat működtet, míg az állami iskolák némelyikében egy-egy órát megtartani is kihívás.
Működik a Fidesz-mentalitás: bonyolult, rétegzett kérdésre erőből választ adni.
Egyelőre azt sem látni, kik döntik majd el, kiből lehet „egyéni munkarendet teljesítő egyén”. Nem tudni, kik ülnek majd a „felmentést engedélyező szervben”. Iskolapszichológusok? Nevelési tanácsadók? Szociológusok? Iskolaigazgatók? Hogyan és mi alapján történne az elbírálás?
Egyáltalán, az pontosan mit takar, hogy innentől az iskola csak iskolába járással teljesíthető? Nem lepődnék meg, ha pont a nagyon deviáns kölkök esetében döntenénk úgy, mondjuk egy-két hét éles iskolába járás után, hogy jaj, mégsem bírnak velük. Csak akkor az már sem érdekel senkit, tartok tőle.
És kit is neveznek majd ki deviánsnak? Esetleg azt is, aki pusztán az elhatalmasodó hülyeség és a propaganda agymosása elől menekítené gyermekét az állami rendszerből? Ettől is tartok.
Kiemelt kép: Illyés Tibor / MTI
