Zajlik a jónép tájékoztatása, új plakátkampányra készül a kormány, a tavalyi poszterköltés 18 milliárd forintját is meghaladja kétmilliárddal az idei. Illetve minimum kétmilliárddal, hiszen simán jöhet még új propagandapakk.
Aligha állunk drámai fordulat előtt, nyilván az új plakátok is a megszokott tartalommal közvetítik majd, amit a kormánypártok közvetíteni szeretnének, és amit nem mellesleg Szijjártó Péter puszta informálásnak nevez.
De vajon mi lesz az információ, már azon kívül, amit eddig is kaptunk a nyakunkba? Miben lesz gazdagabb, mint a „vigyázz, migránsok!”, „vigyázz, itt a Soros!” és a „de nyugi, Orbán Viktor megvéd, ha rászavazol!”?
Meddig fokozható az őrület?
Az elmúlt évek migránskampányai között sem dizájnban, sem tartalomban nincs jelentős különbség. A metódus is ugyanaz: plakátok az út mellett, kicsinyített plakátok a kormánylapokban, tévékben, ezerszer ledarált plakátszövegek a Fidesz rádióiban.
Tudomásul vettem, hogy ez van, az utcaképhez tartoznak a politikai hirdetés borzalmai, s már nem csupán kampányidőszakban. Mert ha nem kampány van, akkor veszély van, amiről tudnia kell a magyarnak. Vagy konzultációra buzdítanak, vagy az eredményeket zengik, egyre megy.
Kérdés persze, hogy a saját bázisukra hogyan hat a monoton kommunikáció. Megéri milliárdokért éveken át ugyanazt nyomni?
Képes buzdítani, tüzelni a lejárt lemez?
Tüzelni tán nem, de az már nem is cél.
Hiszen, amit ennyiszer és ennyi formában látnak, az biztosan igaz, az bátran elfogadható univerzális igazságnak, beépül az identitásba.
Már nem hergelnek az akciók, hanem normalizálják a hergeltséget, alapállapottá teszik, nemzeti alapérzéssé: alaphelyzetté, alfává, ez a nulla kilométerkő. Kényes ez a nulla, vigyázni kell rá, szinten kell tartani. És látjuk: tényleg összekovácsol a többség akolmelege. Mi vagyunk a többség, a többség mindig a normális, és a normálisakat védeni kell. Mindenáron.
És így már megérik a milliárdok, nem? Innen nézve már érthető, hogy van erre pénz, rengeteg.
Hogy tényleg nem számít, mibe kerül egy-egy gyűlöletmenet, jól mutatja a legutóbbi, a Juncer-Soros kettőst ábrázoló plakátok kapcsán kibontakozott manőver.
Ha netán az új plakátokkal is gond lesz, hát azokat is beszedik majd, aztán legföljebb ismét azt mondják, hogy eleve csak kis időre tervezték az egészet. Emlékszünk? Március elején, éppen, miután Weber a Spiegelben kiadta az ultimátumot, rögtön kész volt a frappáns válasz:
Álláspontunk nem változott: a Fidesznek az európai keresztény értékek védelme és a migráció megállítása fontosabb a pártfegyelemnél. Ebben nem engedünk. A kormány tájékoztatási akcióját eleve március közepéig terveztük.
Micsoda ravasz pártunk van! Rendre a világ előtt jár pár lépéssel. Persze a kibújás ezen módja is a meggyőzés része: a hatalom összekacsint a többi hasonló ravasszal, a gógyis magyar emberrel, aki túljár még az ördög (Soros, brüsszeli bürokraták, stb.) eszén is, és az a reakció, hogy „de jól megfelelt megint a Viktor, mintha én szóltam volna”. Csak pislognak a vesztünkre törő eurokraták. Mert Viktor úgy enged, ahogy a legokosabbak: úgy forgatja a szót meg a politikát, hogy a minket elítélők észre sem veszik, hogy megint a magyar győzött. Mert jó, levettük a plakátokról azt a Soros-fejet, ha már annyira zavarta a kényes, asszociálgató ízlésüket, de kitesszük majd ugyanazt, csak másképp, ahogy eddig is, hiszen mindenki pontosan tudja majd, miről van szó, belekötni mégse lehet.
S közben a szavazók zöme fel se fogja, mi közpénz megy el a „tájékoztatásokra”, azaz a Fidesz-hatalom konzerválására.
